Gaal György

Örök Házsongárd 2. - Kolozsvár és sírkertje a századok sodrában

pharma-press nyomdaipari kft  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  352 oldal

Kétkötetes albumunk a Házsongárdi temetőt Kolozsvár történetével összefüggésben mutatja be a kezdetektől 2000-ig. Az első kötet az 1850-ig terjedő időszakot öleli fel. E korai századokra ma már kevés eredeti helyén látható sírkő emlékeztet. Jórészt múzeumokban található kövek fotói vagy csupán a régi gyűjtők által lejegyzett szövegek, adatok segítségével mutatjuk be a temetőt és halottjait. Első kötetünk térképmelléklete csak az 1850-ig állított, ma is létező síremlékeket tartalmazza, s néhány olyan közismert sírt, amelyek a tájékozódást segítik. A második kötet a 19. század közepétől a 2000-ig terjedő másfél század gyors városfejlődésének tükreként jellemzi a sírkertet, és veszi számba nagy halottjait. A bemutatott síremlékek tekintélyes száma miatt a kronológiai bemutatást itt szakmák, foglalkozások szerinti csoportosítással is árnyaljuk. E kötet térképén a tárgyalt korszak fontosabb sírjait jelöljük be. Közöljük a mindkét kötet anyagára vonatkozó, összesített névmutatót, könyvészetet, valamint az utcanevek jegyzékét. Az 1999 óta működő Házsongárd Alapítvány tevékenységéről is tájékoztatást kap az olvasó.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
9 120 Ft

A termék megvásárlásával

912 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó pharma-press nyomdaipari kft
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:352
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly2010 gr
IllusztrációGRÁNITZ MIKLÓS FOTÓIVAL
ISBN9789638844316
Árukód2215461 / 1071192

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
9 120 Ft

A termék megvásárlásával

912 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Apám szerintNáray Tamás: Apám szerint