A csárdáskirálynő

A Csárdáskirálynő története sikertörténet. Túlélt világháborút, forradalmakat, rendszerváltásokat. Változott, de nem a felismerhetetlenségig. Lényege szerint születése óta egyenlő önmagával: operett. Kibírta a dicséreteket és a lesújtó kritikát is. Elviselte a besorolásokat is. Azt is, hogy bécsinek tartsák, pedig valójában osztrák–magyarnak született, s aztán magyar lett. Azt is, hogy a polgári középosztályhoz kössék, pedig valójában szinte azonnal folklorizálódott. Senki szeretetét nem utasította vissza, de azt is tudomásul vette, hogy ne szeressék. Tartották az osztrák identitás, életérzés egyik kifejezőjének, és persze valami nagyon magyarnak is. Pedig valójában egyik se. Ha már valahogy be kellene sorolni, akkor leginkább valami olyasmi, ami talán fából vaskarikának, fogalmi önellentmondásnak tűnik, de a szerző(k), a történet és a közeg hármasságában mégiscsak értelmet kap. A Csárdáskirálynő közép-európai hungarikum. Más szóval: monarchikum.