Gárdonyi Géza

(Az) Egri Csillagok - A szerző életében megjelent négy kiadás szövegváltozatai egy kötetben

bródy sándor megyei és városi könyv  | 2022  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  784 oldal

Ez egy igazi Nagy Könyv. Nagy könyv a méretei miatt is, de Nagy Könyv is, hiszen a 2005-ben megrendezett A Nagy Könyv című programsorozat győztese - Magyarország legkedveltebb regénye 2005-ben - Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye lett.
Nem közismert, hogy a regénynek többféle szövegváltozata létezik, melyek közül az első négyet (az 1901-es, az 1905-ös, az 1909-es és az 1913-as változatot) maga az író készített. A eredetileg a Pesti Hírlap hasábjain 1899. december 24. és 1900. április 21. között folytatásokban megjelent szövegváltozatot a Légrády testvérek kiadója jelentette meg 1901-ben kétkötetes könyvben - ez volt a regény első, könyv formájában megjelent kiadása - akkor még Az egri csillagok címmel. Gárdonyi Géza életében még további három kiadás jelent meg a regényből, melyek szövegét az író folyamatosan csiszolta, alakította, így az egyes változatok szövegei esetenként egészen jelentős mértékben eltérnek egymástól - és időközben a címből is eltűnt a névelő.
Az író halálának 100. évfordulójára emlékezve az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár és a Dobó István Vármúzeum azt a célt tűzte ki, hogy az író életében megjelent négy kiadás négy különböző szövegváltozatát egy kötetben jelenteti meg. Ezt a kötetet tartja most a kezében a Kedves Olvasó! A szövegváltozatok összehasonlítására eddig a kutatóknak is csak igen korlátozott lehetőségei voltak, hiszen a négy kiadás egyidejű hozzáférése szinte lehetetlen. Célunk az volt, hogy lehetővé tegyük a négy szövegváltozat együttes elérését, így ki-ki kedvére elolvashatja a négy kiadás bármelyikét - akár mindegyikét - és eközben össze is hasonlíthatja azokat.
A regény négy szövegváltozata után található Keller Péter (Gárdonyi Géza dédunokája) és Nagy János Ádám tanulmánya, amely a négy szövegváltozat matematikai-statisztikai összehasonlításának kutatási eredményeit mutatja be.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 15 000 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 250 Ft

A termék megvásárlásával

1 425 pontot szerezhet


Utolsó darabok

Bolti készletinformáció


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó bródy sándor megyei és városi könyv
Kiadás éve2022
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:784
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly2880 gr
ISBN9789637283598
Árukód2773884 / 1218514

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 15 000 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 14 250 Ft

A termék megvásárlásával

1 425 pontot szerezhet


Utolsó darabok

Bolti készletinformáció


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor