Lehetne rend

"Lehetne rend. Múlhatna a múlt, helyükre kerülhetnének a dolgok. Ne kelljen keresgélni botot a görnyedéshez, okot a nevetésre. Ne élje túl egy üveg lekvár azt, aki főzte.
Lehetne, de nincs. Gáti István költészetében ez a nincs van ott mindenütt.
A hiány a részvétlen túlélők: a tárgyak körül, a sokat kibíró házfalak mögött. De a versekben ott vannak mégis: az anya, aki "kisétált lassan a filmből", az apa, aki már a kólagyárban figyelmeztette a kisfiút: "Vigyázz! Ezerből egy üveg / A túlnyomástól szétreped.", a Körúton sétáló nagypapa és a szigorú szemüveges nagymama.
Szokatlan, hogy egy első kötetes, 37 éves költő őszikéket írjon, de ez az élet (és főleg, a halál) hozta fázisugrás csak az egyik oldala Gáti István költészetének. Mert másfelől ott van a felnőtt fejjel is megőrzött gyermeki látásmód, amikor pedig ez a két oldal találkozik, ott olyan versek születnek, mint a Tél utca harmincnyolc.
És van, amikor mindez humorral fűszereződik, hiszen kinek jutna eszébe limericket írni a kiöregedett, köszvényes, megkopaszodott rajzfilmfigurákról: Mekk Elekről vagy Pom-Pomról?
A gyermek- és az öregkor között a harmincas férfi ironikus önarcképei is helyet kapnak a versek között, tükör helyett sajátos nézőpontból, a kirakat túlsó oldaláról:
"Belülről nézem a kirakatot. /Vennék egy boldog utcát." - írja, de nem könnyű, ha "harminckét labda elgurult. /Jövőt reméltem, s itt a múlt."
Mindezek után nem meglepő, hogy közel áll hozzá az orosz irodalom, az már annál inkább, hogy a "hagyományos" fordítások mellett belefogott egy különleges vállalkozásba is:
Anyegin-strófákba fordította át Puskin A postamester című elbeszélését. A kísérlet bravúrosan sikerült - mintha Puskin-verssorokat olvasnánk, a Gáti-féle családi legendárium kerettörténetébe ágyazva.
Ha egyetlen jelzős szerkezetben kellene összefoglalni:játékos melankólia - ez a ritka párosítás jellemzi Gáti István kötetét, ezt a nagyon személyes és rokonszenves költészetet."(Turbuly Lilla)