Az istennel még magyarul beszélgetünk - Magyar szórványok a Kárpát-medencében

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1936. április 8-án születtem Kézdivásárhelyen. Sepsiszentgyörgyön nőttem fel, ott végeztem iskoláimat (Ref. Elemi Iskola, Székely Mikó Kollégium, majd a tanügyi reform után ugyanaz Fiúlíceum néven). A Bolyai Tudományegyetemen szereztem magyar nyelv és irodalom szakos diplomát. De érdeklődéskörömből fakadóan látogattam a Képzőművészeti Főiskola művészettörténeti óráit. Ott ismerkedtem meg későbbi feleségemmel, Olosz Ellával (1937-1993). Házasságunkból négy gyermek született, érdeklődéskörünk közelálló volta miatt kölcsönösen segítettük egymást szakmai fejlődésünkben. Mint tanár Székelykocsárdon (1958-1961), Nagyenyeden (1961-1964) és Kovásznőn (1964-1997) tanítottam magyar nyelv és irodalmat, valamint - a humán osztályokban - művészettörténetet. Írói munkásságomat még egyetemista koromban művészeti kritikákkal, művészettörténeti tanulmányokkal kezdtem (Utunk, Korunk). 1958-ban, amikor ideológiai háború indult a "formalista művészek és a burzsoá ideológiát becsempészni akaró kritikusok" ellen, egyik célpont voltam. Egyébként bűneim közé tartozott - de ez már securitátés vonalon - 1956 is, magam a Bolyai Egyetemen történt megmozdulásokban játszottam bizonyos szerepet, s magam sem tudom milyen gondviselésnek köszöntetően menekültem meg a súlyosabb felelősségre vonástól, talán azért, mert tanáraink szerettek, s mellénk álltak, a nagy tisztogatások (1958 őszén) előtt viszont már elkerültem az egyetemről. Első könyvem művészeti monográfiák voltak (Gyárfás Jenő, Nagy Imre), aztán a 70-es években sokat utaztunk kettesben a feleségemmel, célunk: az egyetemes értékek megismerése volt. Összesen - hat úton - kb. hét és fél hónapot töltöttünk a következő országokban: Franciaország, Törökország, Szíria, Irán, Irak, Pakisztán, Afganisztán, szovjet Közép-Ázsia), ezek terméséből születtek ún. "művészeti útirajz"-köteteim: Tegnapi Kövek, mai utak és Kelet kapui. 1964-es Kovásznára kerülésem (feleségem családja élt ott, lakásgondok miatt döntöttünk az odatelepülés mellett) csodálkoztam rá a falusi népi társadalom csodálatos szervezettségére, hagyományos rendjére, ekkor kezdett foglalkoztatni a népélet, népi hagyományok, emlékező-történelem. Első nyugati utunkról (1970) hoztuk az első magnetofont, így vált lehetővé, hogy elkezdtem azt a magnósgyűjtést, melynek eredményeként több mint ezer emberrel beszélgettem el, mondattam el életét, ezekből születtek népi szociográfiáim. (Így tudom, így mondom... Jaj, mik történtek, jaj mik is történtek), s ebben a műfajban írtam meg a szórvány-magyarságról szóló könyvemet is. Gazda József