Camilo Torres a forradalmár pap

Camilo Torres, a partizánként hősi halált halt kolumbiai pap neve szimbólummá vált a katolikus keresztények részvételének a latin-amerikai kontinens forradalmi átalakulásának folyamatában és nevét Európában is jelentős tömegek megismerték. Úgyszólván nem is olvasható beszámoló Latin-Amerika helyzetéről általában, vagy katolikus mozgalmáról különösen, amelyben Torres szerepét így vagy úgy ne említenék meg. Harcostársának, Germán Guzmán Camposnak e róla írt életrajzában megismerhetjük Torres életútját, elsősorban azonban ideológiai fejlődését és politikai elkötelezettségének formáit. (A szerző öt éven keresztül Camilo Torres közvetlen környezetében élt.) Egyúttal bepillantunk a politikai és társadalmi problémák mélyére is. E könyvet különösen érdekessé teszi egy sor eddig ismeretlen dokumentum közzététele, amelyekből szinte modellként ismerhetjük meg a latin-amerikai szerkezeti változásokat és az egyház új irányzataival kapcsolatos problémákat. Camilo, bár ismerte az alapvető marxista tanításokat, nem volt marxista. Nála - akárcsak Guzmánnál - háttérbe szorul, vagy ha nem, igen sajátságos az osztályszemlélet. A forradalom okainak vizsgálatánál túlságosan egyszerűsít: kizárólag a nyomorral magyarázza. Nem mondhatjuk, hogy mindez mit sem von le forradalmi tevékenységének értékéből, ám őszinte forradalmi szándékai vitathatatlanok. Az olvasó, aki gondosan olvassa e könyvet, végül is megérti, hogy nem Camilo Torres, a forradalmár pap személye vált szimbólummá, a forradalmi harc ösztönzőjévé, hanem az a cél, amely felé tudatosan törekedett, s amerre törvényszerűen vitte őt az osztályharc logikája. Camilo Torres és Guzmán Campos akarva, akaratlanul azt bizonyítják, hogy a tőkés társadalom valamennyi szintjén, minden egyes intézményében osztályharc folyik, s ez alól nem kivétel az egyház sem.