Gianni Rodari

Halló, itt apu mesél!

minerva nova kft. (it stúdió kft. u  | 2002  | MAGYAR nyelvű  | KÖTVE  |  128 oldal

Rodari Paolettának, s az ő fehér és színes bőrű barátainakÉlt egyszer... ...Varese városában egy Bianchi nevű hivatalnok. Azzal foglalkozott, hogy a hét hat napján keresztül-kasul beutazta egész Olaszországot keleti és nyugati, északi és déli irányban, hogy a gyógyszertárakat orvossággal lássa el. Vasárnaponként hazatért, a kisleánya így szólt hozzá:- Ne felejtsd el, mit ígértél, apu: minden este egy mese!Ez a kislány ugyanis nem tudott elaludni mese nélkül. Csakhogy a mamájának az egész mesekészletét legalább háromszor hallotta már. Így azután az apukája bárhol is tartózkodott, minden este nyolc órakor felhívta a lakását, és a telefonba egy-egy mesét mondott a kislányának. Ez a könyv az ő meséit tartalmazza. Mint látnifogjátok, valamennyi meglehetősen rövid, de mennyire az, hiszen Bianchi papa a maga zsebéből fizette a telefondíjat, s így nem mesélhetett túlságosan sokáig. Ha viszont néhanapján egy kis rendkívüli jutalékot kapott, akkor nagyobb lélegzetű történeteket is engedélyezett magának.Úgy hírlik, hogy amikor Bianchi papa feltárcsázta Varese városát, a telefonos kisasszonyok többé egyetlenhívást sem kapcsoltak, mert ők is a meséket hallgatták. Nem csoda: hiszen egyik-másik igazán nagyon kedves.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó minerva nova kft. (it stúdió kft. u
Kiadás éve2002
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:128
BorítóKÖTVE
ISBN9639492116
Árukód2156116 / 1059585

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor