Goldmark Károly

A-moll hegedűverseny op. 28 - A szerzői kézirat hasonmás kiadása

országos széchényi könyvtár  | 2020  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  168 oldal

Goldmark Károly kora legünnepeltebb operakomponistái közé tartozott. A Sába királynőjét az 1875-ös bécsi bemutatót követően egész Európa lelkesen fogadta. Ám az 1910-es évek bécsi "Goldmark-kultusza" nem volt tartós, a zeneszerző darabjai néhány évtized múltán eltűntek az operaszínpadokról és a koncertműsorokról.

A magyar állam által az 1920-as évek végén megvásárolt Goldmark-hagyaték 1978-ban került végleges őrzési helyére, az Országos Széchényi Könyvtárba, ahol a Zeneműtár akkori vezetője, Kecskeméti István tudományos alapossággal katalogizálta a teljes anyagot. Kötetünk e hagyaték egyik kiemelkedő dokumentumát, Goldmark hegedűversenyének autográf kéziratát közli méretazonos fakszimilében. A 72 fólióból álló kézirat lezárásának időpontját és helyszínét a zeneszerző aláírása jelzi a partitúra utolsó ütemei alatt.

A hegedűverseny bemutatóját minden bizonnyal a kézirat lezárása után, 1878. november 10-én tartották Bécsben: a szólót előadó Johann Christoph Lauterbachot a Gesellschaft der Musikfreunde zenekara kísérte Eduard Kremser vezényletével. A darabról és az előadásról több korabeli kritika is beszámol, a fogadtatás nem volt egyértelműen méltató. Ám a kortársak korántsem egyhangúlag pozitív ítélete ellenére száznegyven év elmúltával immár egyértelműnek tűnik, hogy Goldmark a Sába királynője után komponált nagyobb szabású művei közül éppen a hegedűverseny az, amely még a 20. század közepe táján is meg-megszólalt hangversenyeken, lényegében töretlen előadási tradíciót mondhat magáénak. Az utóbbi évtizedekben pedig kifejezetten reneszánszát éli, a fiatal hegedűsgenerációk romantikus versenymű-repertoárját gazdagítja.

A kiadvány nemcsak tiszteletadás a mára jószerével elfeledett mester előtt, hanem izgalmas felfedezéseket ígér a muzsikusok és a zenekutatók számára, és ezekhez a felfedezésekhez Mikusi Balázs bevezető tanulmánya nyújt eligazítást.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
5 225 Ft

A termék megvásárlásával

522 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó országos széchényi könyvtár
Kiadás éve2020
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:168
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly1238 gr
IllusztrációKOTTÁKKAL
ISBN9790801675231
Árukód2734697 / 1190644

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
5 225 Ft

A termék megvásárlásával

522 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Guinness World Records 2025Guinness World Records 2025