Gerda Green

Fenevadak Erdélyben

 | 2015  | MAGYAR nyelvű

"A Fény és förtelem és A kék macska című krimikből jól ismert Szepesi Herold és Báthory Olga nyomozópáros ezúttal elhagyják Budapestet.Barátaik, Róbert és Ilonka összeházasodnak, és Erdélybe utaznak nászútra. Herold Párizsban szakmai találkozón vesz részt, így Olga egyedül marad otthon. Nyár van és uborkaszezon, Olgának ezért nem sok kalandban van része, míg el nem olvassa Ilonka levelét. Barátnője egy különös nagyasszonyról, a különc viselkedésű Szentkirályi Ágnesről számol be, aki szintén vendége az erdélyi nyaralóhelynek. A nyomozólány, arra gondolván, Jánossy Alfréd rendőrhadnagy barátja szavait idézve, hogy ,,a bűn soha nem alszik", elhatározza, hogy ő is felkerekedik és elutazik Szovátára, Erdélybe. Szeretné közelebbről is szemügyre venni ezt a furcsa nagyasszonyt, akinek személyisége igencsak felkeltette a kíváncsiságát.  Erdély festői környezetében és tájain semmi sem az, aminek látszik. Hőseinknek egyesült erővel ismét sikerül egy vérfagyasztó bűnügy kusza szálait apránként kibogozni, miközben a helyi kulturális sajátosságokba is betekintést nyernek és Olgát sem hagyja cserben intuitív ösztöne. Kultúra, erotika, horror, nyomasztó éjszakák és nappalok váltogatják egymást.A könyvet Nyári Eszter grafikusművész illusztrációi és nagyszerű borítója díszítik, míg a kiadást újból a Publio Kiadó jegyzi.  "
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Formátum EPUB MOBI
Árukód2617556 / 8112616

Elérhető még:

Antikvár könyv (2 db)

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor