Kutyaévek

A Kutyaévek, a Nobel-díjas Günter Grass 1963-ban írott regénye trilógiát alkot A bádogdob (1959) című regénnyel és a Macska és egér(1961) című elbeszéléssel. A "danzigi trilógia" e lezáró darabja közvetlenül kapcsolódik a Bádogdobban felvázolt epikus világhoz, annak néhány szereplője is feltűnik benne, ám a főszerep ezúttal a Macska és egér alakjaié. A Kutyaévek közvetlenül a háború után, az adenaueri korszakban játszódik, és alapkérdése az, hogy megőrizhető-e a német történelem folytonossága a háború embertelen tapasztalatai után, illetve, hogy beilleszthetők-e ezek a tapasztalatok a háborúban részes és az azt követő nemzedék életébe. Grass rendkívüli találékonysággal és humorral követi nyomon az emlékezet csalásait, s változatossá, izgalmassá teszi a történetet azzal is, hogy más-más főszereplőt tesz meg az egyes részek elbeszélőjévé. A Kutyaévek legerősebb színe a "danzigi kis világ" bemutatása, e világ parasztjait, kereskedőit, mennonitáit, hivatalnokait s a gyerekeket -Jennyt, a dundi balerinát, a madárijesztő-gyártó Amselt s persze a szerelmes levelek címzettjét, a kutyaházba költöző Ulla Pokriefkét- Grass egy kutyaéletrajz elbeszélésével köti a "nagy történelem" folyamatához. Egy litván farkasanyától született Senta , a farkaskutya, akí a Matern család malmát őrizte, ettől született Harras, akit Walter Matern apja, a molnár eladott egy asztalosmesternek. Harras kölyke, a fekete Prinz volt az a farkaskutya, amelyet Danzig körzetvezetője Hitlernek ajándékozott, s amely a Führer mellett maradt Berlin elestéig. Prinz azonban kiszabadult a bunkerból, és kóborlásai után Walter Matern mellé szegődött, aki Plutónak nevezte el. Az utolsó gazda tehát e "pokol kutyájával" látogatja végig mindazokat a német városokat és falvakat, ahol egykori tettestársai építgetik a gazdasági csodát, hogy aztán hajdani barátjával meg a jelképpé váló kutyával együtt járja be a bányát, a madárijesztők hátborzongató birodalmát.