Gurka Dezső

Tudósok a megismerés színterein - A romantikus tudományok és a 18-19. századi tudóssztereotípiák

gondolat kiadói kör kft.  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  300 oldal

Ezzel a kötettel befejező részéhez érkezett négyrészes sorozatunk, amely a 1819. század fordulójának egyes filozófiai, tudományos, irodalmi és képzőművészeti jelenségeit kívánta bemutatni. Az itt szereplő tanulmányok többsége éppúgy, mint korábban "A romantika terei", a "Göttingen dimenziói" és "A középkor vetületei" című kötetekben megjelent írásoké is a kora romantika és a német idealizmus kialakulása kapcsán megsokasodó diszciplináris kölcsönösségek és tematikus átfedések feltérképezését tűzte ki céljául. A tanulmány gyűjteményben szereplő filozófiai szempontú megközelítések főként a konstellációkutatás módszereit alkalmazzák, a tudománytörténeti vizsgálódások konceptuális keretét pedig a romantikus tudományok fogalma képezi, illetve az a Nicholas Jardine által kidolgozott fogalmi apparátus, amely elsőként tette lehetővé a pozitivizmus reprezentánsai által zavaros időszaknak minősített kora 19. század történeti-hermeneutikai aspektusú értelmezését.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó gondolat kiadói kör kft.
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:300
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly180 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR KÉPEKKEL
ISBN9789636934118
Árukód2233512 / 1088137

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Guinness World Records 2025Guinness World Records 2025