Magyar elbeszélő szólamok

A kötet a 20. századi magyar elbeszélő irodalom körébe vágó tanulmányokat és kritikai írásokat tartalmaz. Az első tanulmány a regényforma modernségének kérdésével foglalkozik. A legterjedelmesebb írás a monologikus Márai-regényszólamot elemzi, egy másik a líraiságában szintén diskurzív Mándy-hangot írja le, más tanulmányok viszont olyan szólamokkal foglalkoznak (Kaffka Margit, Török Gyula, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Mészöly Miklós), amelyekben a diskurzivitás csaknem feloldódik a narrativitásban, ám az alaposabb vizsgálat a diskurzív szólam sajátosságait ezekben a művekben is felfedezi. Egy-egy írás azzal a Musillal hasonlítja össze Csáth Gézát, illetve Ottlik Gézát, aki az epikai modernség egyik meghatározó alakja volt. A kötet második fele a kortárs magyar próza egyes műveit elemzi (Esterházy Péter, Tar Sándor, Darvasi László, Szilágyi István, Rakovszky Zsuzsa, Kukorelly Endre), főleg a mindenkori elbeszélő hang felől közelítve hozzájuk. A kötetbe foglalt írások korszerű prózapoétikai szempontokat és elveket érvényesítenek, ám megfogalmazásuk távol tartja magát a divatos irodalomelméleti szakzsargontól, és arra tesz kísérletet, hogy közérthető, élvezetes esszéstílusban közvetítse mondanivalóját.