Az ezerarcú én

Hány arcunk van? Hány személyiségünk? Hány énünk? Egy? Tíz? Száz? Számtalan? És egyáltalában: mi az, hogy én? Igaz-e az, hogy van látható és rejtett én? Magán- és nyilvános én? Áttetsző és tükör- én? Minimális és marginális, modern és posztmodern, normatív és autonóm, szimbolikus, narratív vagy akár transzcendentális én? Kiknek van igazuk? Azoknak, akik szerint az én az emberi lény legbelső, rendező központja, vagy azoknak, akik szerint az én egyáltalában nem is létezik? És igaz-e az, hogy az ember egyszerre két dráma főszereplője? Mindennapi életének triviális felszínén dolgozik, neveli gyerekeit, lót-fut, lakásra gyűjt, kertészkedik, teszi a dolgát. Ugyanakkor azonban, ezzel egy időben, a mindennapi teendők felszíne alatt építi személyiséget, keresi élete értelmét, küzd az idővel, az elmúlással, az emberlét úgynevezett végső kérdéseivel, anélkül, hogy feltétlenül tudatában volna e rejtett küzdelemnek. A könyv e két dráma kölcsönhatásának fényében vizsgálja az emberi személyiséget. Az elemzés kerete nem az emberi-társadalmi lét általában, hanem az elmúlt évtizedekben kibontakozott "fogyasztói civilizáció, amelyben az önmagát építeni és kiteljesíteni igyekvő emberre új lehetőségek, feladatok és veszélyek várnak. Megtalálhatja és elvesztheti önmagát.