Háromszor hajnalban

Nagyon szép, nagyon izgalmas, de számomra a meglepetés a regény végén elmaradt sőt, elmondhatom, hogy kiszámítható de ez nem vesz el semmit az értékéből, jó volt úgy olvasni, hogy tele voltam várakozással, elmerültem a jó stílusban szeretem, ha vontatott eseményeket pergős párbeszédek vezetnek előre Izgalmas és érdekfeszítő, hogy kiket sodor egymáshoz a sors azok közül, akikkel már megismerkedtünk egy-egy hajnali történetben. A három elbeszélés, ami egy összefüggő történetet puzzlez, három, (számunkra kezdetben) vadidegen ember sorsát vetíti elénk, akik a történet végére összekapcsolódnak és közel kerülnek hozzánk, mert olyanok, mint mi: esendőek, saját problémával küszködnek, sajátos helyzetbe kerülnek, váratlan helyzetbe, amelyet sajátos megoldás követ, ill. követne, de inkább a végkifejlet a leghétköznapibb, a legbanálisabb megoldás: egy férfi, egy nő, visszatalál/egymásratalál, és lesz velük még egy gyerek leegyszerűsíthetnénk a történetet ilyen végtelenül egyszerűen de nem ilyen egyszerű dologról van szó, ez a könyv érdekessége meg a banalitásMindig azt vallottam, hogy a legszebb történetek itt hevernek előttünk a porban meglátni őket, és elénk tenni, úgy, hogy az érzelmeinkre mélyen hatnak ez az igazi siker, szerintem. Én sokat kapok a hasonló témájú könyvektől szép stílusban olvasni pedig még jobb érzés Úgy gondolom, hogy a 3 történet közül az első a legerősebb, a legmeglepőbb, a legütősebb legyőzi a másik kettőt, sőt magát az egész regényt Engem az első Hajnal-történet Antonio Tabucchi: Cambio di mano-jára emlékeztet, és talán kicsit még Harold Pinter: Az étellift-je is felidéződött bennem olvasás közben. Jó könyv, jó a hangulata, és remény van benne ebben a sokszor reménytelen világban ez nem utolsó dolog reményt adni az embereknek. Olvassátok Baricco-t, azt hiszem, jó ember lehet.