Hász Erzsébet

Kiűzetés

ister kiadó kft.  | 2002  | MAGYAR nyelvű  | FŰZVE  |  294 oldal

"Kedves Barátaim, köszönöm Nektek, hogy olyan sokat tesztek könyvügyben: írtok, kiadtok, olvastok, beszéltek, éltek. Egészen biztos nemcsak kell, hogy legyen, aki a vendégségben az asztalnál üljön, hanem van is; és nemcsak kell, hanem van is, aki felszolgál, mert működik a szellemi respublica, azaz közös ügy - és arról is, hogy ezek közt nehéz eldönteni, ki a nagyobb, ki a kisebb. (Mindenesetre én a nagyobbak közé akartam kerülni, ezért választottam a felszolgálást.) Első regényemet körülbelül hét-nyolc évig írtam, majd négy évig vártam, hogy megjelenjen. Az édesanyámnak ajánlottam. Az édesanyám a könyv megjelenése előtt három hónappal halt meg. Ezt a második regényt 1996-ban kezdtem írni, és 2002-ben fejeztem be. Amazzal az első művel tetszést akartam aratni, azt képzeltem, ez lehet az elmaradt ünnep egyetlen értékes pótlási módozata, méghozzá mindenben az én szájam íze szerint. Jó mulatság volt, nagy kaland és hatalmas kockázat. Most emléket akartam állítani és tőlem telhetően igazságot szolgáltatni egy nagy embernek, aki 1994-ben meghalt. Ez munka volt. (Egyébként inkább férfinak való, de mi nők a hátországban mindig is képesek voltunk mindenre, és leszünk is, amíg tart a háború.)" Hász Erzsébet
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 520 Ft

A termék megvásárlásával

152 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó ister kiadó kft.
Kiadás éve2002
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:294
BorítóFŰZVE
ISBN9639243639
Árukód2058315 / 1123130

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 520 Ft

A termék megvásárlásával

152 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor