Formára nyírt növények, alakfák

Előszó A formára nyírt növényeknek (alakfák) és az erre szakosodott művészetnek (angolul topiary art, azaz topiária, formára nyeső műkertészet) régi hagyományai vannak. A Római Birodalomban már kétezer évvel ezelőtt is készítettek puszpángból és ciprusból mértani alakzatokat, szobrokat, sőt teljes csatajeleneteket, A rákövetkező, zaklatott évszázadokban Európában kis híján feledésbe merült a formára nyírás művészete, mígnem a reneszánsz korban ezt is újra felfedezték. Az akkor épülő kastélykertekben és a vidéki kúriák birtokain újra nagyon népszerűek lettek a formára nyírt növények. Fénykorukat a barokk korszakban élték, akkor a kastélykerteket, parkokat szívesen díszítették ún. alakfákkal. Egészen addig, míg vissza nem szorította őket a romantika 18. században megszületett eszmerendszere és az abból kialakuló kerttervezési irányzat, az angol tájképi kertek divatja. Az európai kertkultúrában divatteremtőnek számító Németországban az 1980-as évektől kezdve nagy népszerűségnek örvendenek az alakfák. A klasszikus mértani alakzatokon és a szobrokon kívül fontos szerepet kapnak az ázsiai kertépítészetből átvett pomponos és bonszaj alakzatok is. A formára nyírt növények mérete a hosszú élettartamuk alatt végig állandó, ami ma, a sok apró házikert korában igen jelentős előny a szabadon növő fákkal, cserjékkel szemben. A nyíratlan növények idővel túlságosan terebélyesre nőnek, és emiatt - az erre nem figyelő tervezés esetén gyakori, hogy néhány éven belül ki kell vágni. A formára nyírt növényekhez is sok türelemre lesz szükségünk, és persze tisztában kell lennünk a növény sajátosságaival, igényeivel. E könyv szakszerű, ugyanakkor szemléletes és könnyen érthető útmutatást ad, hogyan neveljük és gondozzuk a formára nyírt növényeinket. Heinrich Beltz Bad Zwischenahn, 2007 tavaszán