Bicikliző majom - Kőbányai János interjúregénye

"Megpróbáltam elfelejteni... a traumát, hogy egy tizennégy-tizenöt éves lánynak majd mindenkijét, aki az életében fontos, azt kilenc hónap alatt mind megölték. Az apámat és azokat a fiúkat, akiket én akkor mint társaságot a legjobban szerettem. Ahhoz nem kell Sigmund Freudot jól ismerni, hogy rádöbbenjek: sok minden az életemben ennek a történetnek a megismétlődése volt. A tudat alatti késztetés, hogy újrajátsszam ezt a szituációt. Szerintem a Budapesti Iskola pszichológiailag ennek az élethelyzetnek a megismétlődése. Ott is egy marginális és veszélyeztetett közösség történetét éltük, amelynek tagjait valamilyen eszme tartotta össze, és az apa is ott magaslott a háttérben: Lukács György. S ott is kísértett a félelem, hogy ez a közösség ugyanúgy összeomlik, mint 1944-45-ben az a gyermekkori kis paradicsom a Margitsziget rondóján, ahol magunk között menedékre leltünk." "S még csak azt kívánom elmondani, hogy a Bicikliző majom, kimondva vagy kimondatlanul, Bihari Gyuri emlékét szolgálja. Rettenetes érzés volt számomra, hogy ha én meghalok, akkor a Bihari Gyuri nevét senki sem fogja ismerni, senki sem fogja tudni, hogy ki volt ő és mit csinált. Egy fiatal gyerek, akit 1944 telén, tizenhat éves korában, amikor lement a rejtekéből az utcára, hogy az éhező barátjának kenyeret szerezzen, a razziázó nyilasok Budapesten, a Liszt Ferenc téren megöltek. Ez nem mehet feledésbe, mert akkor úgy élt, mintha nem is élt volna. Azt akartam, hogy éljen, hogy életben maradjon. És hogy én talán azért maradtam életben, hogy elbeszélhessem az ő történetét. Azért maradtam életben, hogy rajtam keresztül az apám és ő is életben maradjon. Hiszen ennek köszönhetem a saját életemet. Az életnek az a hivatása, hogy életben tartsa más emberek életét, akik meghaltak. Ezért hiszem azt, hogy Bihari Gyurinak és az apámnak méltó emléket állítottam ebben a könyvben, amelyet veled együtt csináltunk." Heller Ágnes Nagybörzsöny, 2004. február 21.