Csodálatos könyv! Először csak a kiváncsiság hajtott, mert éreztem már a terhességem elején a kapcsolatot köztem és a babám között. Ez a könyv akkor kapóra jött, és miután elolvastam, hosszas utánajárást követően végre sikerült felvennem a kapcsolatot a könyv egyik szerzőjével, hogy kipróbáljam a módszert. Nem tudom, milyen lett volna a gyermekem, ha nem alkalmazom a baba-mama kapcsolatanalízist, de így leírhatom, hogy megszületett babám milyen nyitott és érdeklődő volt már az első napokban is. Már az első nap mosolygott, azóta is rendkívül barátkozó mind a korabeliekkel, mind az idősebb gyerekekkel, felnőttekkel, rendkívül erős a kapcsolatteremtő képessége. Már pár hetes csecsemőkorában is olyan aktív felfedező volt, mint amilyenek a kúszó-mászó, járó csöppségek, minden érdekelte, mindenre figyelt, és nagyon békés baba volt és mind a mai napig is az, amikor is 9 hónapos. De sorolhatnám még az előnyöket...:-) Úgyhogy én köszönettel tartozom a könyv szerzőinek ennek a csodálatos módszernek a kidolgozásáért, és köszönöm, hogy ilyen mély kapcsolatot tudtam kialakítani a babámmal már a terhesség alatt. Így elmondhatom, hogy a kislányom élete nem a megszületéssel, hanem már a fogantatással elkezdődött.
Könyvek
KategóriákE-könyvek
KategóriákAntikvár
KategóriákAkciók
- ElőrendelhetőKategóriák
Sikerlista
KategóriákÚjdonságok
Kategóriák- Belépés/regisztráció
Törzsvásárlói pontegyenleg:
Törzsvásárló kártyám
Kedvezmény mértéke:
Törzsvásárló kártyám
Legyen ön is Libri
Törzsvásárlói kártya igénylés vagy meglévő kártya fiókhoz rögzítése
Törzsvásárló!
- Kilépés
2004. 11. 18.
Csodálatos könyv, már első ránézésre is felkeltette a figyelmem, és örülök, hogy elolvastam, a lehető legjobb döntés volt. Mindenkinek tudom ajánlani, újabb lehetőségre hívja fel a figyelmünket, hogy a gyermekeinknek a lehető legjobbat és legtöbbet nyújthassuk életük hajnalától kezdve, jobban megérthessük Őt és magunkat, ráadásul mindezt nem tudományos, hanem könnyen érthető nyelvezettel. Miközben olvastam, egy kicsit úgy éreztem, nekem szól a könyv, teljesen magával ragadott. Remélem, hogy mikor eljön az ideje, én is hasonló kapcsolatba tudok majd kerülni a kisbabámmal, mint azok az édesanyák, akik a könyvben megosztották velünk a történetüket.