Hitler után a második legnagyobb művész

Massimiliano Parente 1970-ben született Grossetóban, jelenleg Rómában él. Poposabb, mint Andy Warhol, excentrikusabb, mint Salvador Dalí, zseniálisabb, mint Marcel Duchamp - Max Fontana, aki a kritikusok szerint ,,a világ legnagyobb festője", véletlenül lett sikeres negyvenévesen, éppen azon a napon, amikor eldöntötte, hogy eldobja életét, mert csődtömegnek érzi magát. Akkor átalakul: zöld Hitler-frizurát, náci sapkát, Nike cipőt visel. Megközelíthetetlen, akár egy rocksztár, szeszélyes, mint egy hollywoodi díva, kellemetlen és provokatív, pusztán mert úgy tartja kedve, és odáig megy, hogy festői példaképeként Adolf Hitlert jelöli meg. Ám van egy gyengéd oldala is: a kis Martina, az élettársa, aki siketnéma, és jelnyelvvel kommunikál. Massimiliano Parente regénye olyan, mint korunk dadaista kiáltványa, szembe köpi az olvasót, és közben szeretné meghódítani is. Mária, aki úgy szüli meg éppen Jézust, mintha a gyermek fel lenne akasztva, a Hitler utolsó étkét ábrázoló paradicsomos ravioli, a szerelembeesést gátló gépezet - a főszereplő (fiktív vagy valóságos) művei mind arra szolgálnak, hogy gondolkodóba ejtsék az olvasót, hogy aki a kezébe veszi a könyvet, elmerengjen, hol is vannak az értékei, el kell-e fogadnia mindent, amit eddig az élettől tanult. Kinek-kinek lelke rajta...