Hollósi Gábor

Az egészségügy reformja az Antall- és a Boross-kormány idején - A jogalkotás és hat visszaemlékezés

VERITAS FÜZETEK

magyar napló kiadó  | 2018  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  198 oldal

E kötet "műfaját" tekintve interjúkötet, mely az Antall-Boross-korszak legjelentősebb, még élő egészségügyi-politikai döntéshozóival tartalmaz beszélgetéseket. A Kádár-rendszer letűntével ugyanis az egészségügyben is felgyorsult az átalakulási folyamat, jogszabályok tömege jelent meg, melyek az átszervezés mellett e területen is lefektették az alapjogokat. Épp ezért kötetünk bevezető fejezete arra vállalkozik, hogy a jogalkotás tükrében megkísérelje az egészségügy 1990 és 1994 közötti reformjának a lényegi elemeit tömören, áttekintő jelleggel összefoglalni. Hangsúlyozottan az egészségügyi szakág biztosítási alapra helyezésével, a háziorvosi rendszer és az egészségügyi pontrendszer bevezetésével, az abortusztörvénnyel, az intézményi reformokkal (például az orvos- és a gyógyszerészkamara), valamint a "patikatörvénnyel" foglalkozik. A rendelkezések indoklásául magukat a döntéshozókat szólaltattuk meg, mindenekelőtt Surján László volt népjóléti minisztert, valamint Jávor Andrást, a Népjóléti Minisztérium volt közigazgatási államtitkárát, továbbá a minisztérium volt politikai államtitkárát, Pusztai Erzsébetet. Fontosnak tartottuk azonban, hogy az említett orvos-politikusok és szakemberek mellett nyilatkozzon a közgazdász Botos József, a Társadalombiztosítási Főigazgatóság egykori vezetője is, és hogy munkákban a gyógyszerészszakmát is méltó módon tudjuk képviseltetni. Ezért az Antall-Boross-korszak gyógyszerészeti jogszabályainak a megértését Paál Tamással, a volt országos tisztifőgyógyszerésszel, valamint Vincze Zoltánnal, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara volt elnökével készült interjúk segítik. A hat személy életútjában közös elem, hogy bár különböző mélységben, de Antall Józsefet, a rendszerváltoztató kormány miniszterelnökét, az 1989/90 utáni demokratikus átalakulás letéteményesét valamennyien személyesen ismerték.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magyar napló kiadó
Kiadás éve2018
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:198
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly330 gr
Sorozat VERITAS FÜZETEK
IllusztrációFEKETE-FEHÉR KÉPEK
ISBN9786155721496
Árukód2723680 / 1181968

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Apám szerintNáray Tamás: Apám szerint