Magyarország 1944-től napjainkig

Kényszerpályán Magyarország a második világháborúba A magyar területek visszacsatolása egyetemes nemzeti érdek és az egész nép számára lesz örömteljes nagy esemény, ha megtörténik. De senkinek sincs joga ahhoz, hogy ebből az eseményből a maga számára politikai előnyöket kanyarítson vagy pláne, hogy ezt az eseményt bizonyos politikai szemlélet javára írja... (Népszava, 1938. március 6.) Az 1919-20-as Párizs-környéki békerendezéssel a Kelet-Közép-európai kis országok kényszerpályára kerültek. A nagyhatalmak elsősorban az e térségben hegemóniára törekvő Franciaország német- majd szovjetellenes céllal hozták létre a kis államok rendszerét a Dunavölgyben. Létfeltételük a legyengített Németország és Szovjetunió ellensúlyozása volt, de ugyanakkor a francia hegemónia némi mozgásteret is nyújtott a kisállamiság fenntartására. Anglia és Franciaország azonban gyengének bizonyult különösen gazdaságilag egy Duna-völgyi rendezés megteremtésére. Az 1930-as években a térségből fokozatosan kiszorultak a francia és angol érdekek és egyre inkább meghatározóvá vált a német befolyás. Magyarország külpolitikáját a Horthy-rendszerben még gróf Teleki Pál alakította ki 1920-ban, melynek lényege a semlegesség és a békés revízió volt. A revízió óhaja egyik oldalon a kisantant merev magyarellenessége a másik oldalon lehetetlenné tette szomszédainkkal való megegyezést. Miután a dunai népek közötti együttműködési tervek sorra csődöt mondtak, ráadásul a nyugati hatalmaktól semmilyen segítségre vagy támogatásra nem számíthattunk, Magyarország mozgásszabadsága rendkívül korlátozottá vált. Az 1936-ban létrejött német-olasz tengelyhez való közeledést nem a világnézeti azonosság segítette elő hiszen a Horthy-rendszer keresztény-nemzeti államelvének konzervatizmusa a szélsőjobboldali, fasiszta tendenciákkal is szembenállt , hanem a harmincas években kialakult nemzetközi politikai és gazdasági helyzet. 1934-től, a kereskedelmi pótegyezmény megkötésétől a gazdasági válsággal küszködő Magyarország legnagyobb felvevőpiacává Németország vált. A német birodalom gazdasági érdekszférájába kerülésünk megalapozta a később kialakuló politikai behatolás alapjait is. Ausztria 1938-as német bekebelezése után Magyarország mozgáslehetősége tovább rosszabbodott. Az egyre növekvő német nyomást már nem ellensúlyozta az angolszász érdeklődés vagy támogatás, de még olyan ígéret formájában sem, amely Magyarországnak a háború utáni helyzetére vagy szerepére vonatkozott volna. A revízió ideológiai alapjait képező védőbástya-szerepbe így épült be a pánszlávizmus mellé másik veszélyforrásként a pángermanizmus. A magyar diplomácia már az 1930-as évek közepén tisztában volt a német külpolitika távlati céljaival és számolt azzal a lehetőséggel is, hogy a két világmegváltó diktatúra hazánk területén fog összecsapni. A német igényekhez való igazodást kikerülni még az olasz orientáció elmélyítési kísérleteivel sem lehetett. A fasiszta hatalmakhoz fűződő egyre szorosabbá váló kapcsolódást csak fékezni tudtuk, megakadályozni nem és ez a tény a nemzetközi diplomácia értékítéletében a vonakodó szövetséges pozíciójából Magyarországot 1944-re a német fasizmus utolsó csatlósává alakította. Mindezek a körülmények magyarázatot adhatnak arra a különös ritmusra, amely az egymást követő magyar kormányok politikájában mutatkozott meg. Gömbös Gyula után minden új kormány mérsékeltebb kül- és belpolitikai programmal kezdte meg működését annál, ahová az előző kormány eljutott, de rövid idő múltán elődjénél is tovább ment a Németországgal való együttműködésben, s a belpolitikájában is fokozódott a jobbratolódás. A Teleki Pál által kijelölt semlegesség fenntartása egyre nehezebbé, míg végül lehetetlenné vált. Az ország geopolitikai helyzetéből következően Magyarország számára két alternatíva volt adott: Németországnak vagy szövetségese, vagy ellenfele lesz ez utóbbi esetben azonban támogatásra nem számíthat. A német birodalomhoz való viszony kardinális kérdés, ugyanakkor a hazai uralkodó köröknél is óriási a félelem a szélsőjobb előretörése és egy esetleges Quisling-kormány hatalomra jutásának lehetősége miatt. 1941-től Hitler oszd meg és uralkodj politikája egy sajátos versengést idézett elő Németország szövetségesei Magyarország, Románia, Horvátország, Szlovákia között. Tét a területszerzés, feltétele a Németországhoz való viszony. Az 1938. március 5-én, Darányi Kálmán miniszterelnök által meghirdetett győri fegyverkezési program így természetes önvédelmi aktuskent fogható fel, amit a korabeli újságokban a következőképp indokoltak: Magyarországot veszély fenyegeti minden határától. Az angol diplomácia engedékenységének eredményét és az etnikai revízió lehetőségének gyakorlatba ültetését az 1938. szeptember 29-30-i négyhatalmi angol-francia-olasz-német müncheni értekezlet bizonyította, amelyen Németország Csehszlovákiától megkapta a csehországi németlakta területeket. November 2-án pedig az első bécsi döntéssel a sikertelen magyar-szlovák tárgyalásokat követően mindkét fél felkérésére az olasz és a német külügyminiszter döntött az új határokról s Magyarország visszakapta a volt Felvidék déli területeit, 11 927 km2-t 1 millió ötvenezer lakossal. A nemzeti öröm mellett a magyar diplomácia némileg csalódott, kevesellette a kapott területeket. A kedvezőtlen döntéshez nyilvánvalóan hozzájárult az, hogy a magyar kormány visszautasította Hitler korábbi ajánlatait Csehszlovákia fegyveres megtámadására. A második területszerzés Csehszlovákia széthullásával függ össze. 1939. március 14-én Szlovákia kinyilvánította függetlenségét, másnap pedig cseh kérelemre Hitler elfoglalta Cseh- és Morvaországot. Március 15-én így a magyar hadsereg birtokba vette Kárpátalját és ezzel 12 061 km2-rel 600 ezer lakossal növelte az ország területét. A két területszerzés külpolitikai ára (a semlegesség ellehetetlenülése mellett): Magyarország 1939. február 24-én csatlakozott az antikomintern paktumhoz, április 11-én pedig kilépett a Népszövetségből. Az Imrédy-kormány működése alatt erőteljesebben jelentkezett a jobbratolódás. 1938. november 26-án a népi németek Basch Ferenc vezetésével megalakíthatták a náci irányzatú Magyarországi Németek Népi Szövetségét, a Volksbundot. Az 1939 februári, a honvédelemről szóló törvény tág lehetőséget nyújtott a kormányzatnak kivételes állapot életbeléptetésére, márciusban létrejött a Nyilaskeresztes Párt; 1938. májusában és 1939. májusában elfogadták az első és a második zsidó törvényt a zsidók gazdasági és közéleti szerepének korlátozásáról. (Igaz a kivételek és a végrehajtás viszonylagos liberalizmusa miatt elmaradtak Hitler, Németország szövetségesei és a hazai szélsőjobb politikájától és elvárásaitól.) 1939 tavaszától a német gazdasági-politikai nyomás erősödése és a szélsőjobb hatalomátvételi veszélye a Teleki-kormányt a még óvatosabb külpolitikai vonalvezetésre késztette. A kormányzat természetesen nem kérdőjelezte meg a tengelypolitika mellé állást, de abban inkább Olaszországot preferálta, és tartotta a kapcsolatokat az angolszász hatalmakkal is. Az 1939. augusztus 23-i szovjet-német megnemtámadási és érdekszféra-felosztási paktum megkötése után 1939. szeptember l-jén, Lengyelország német megtámadásával amelyhez Szlovákia, majd a Szovjetunió is csatlakozik kezdetét vette a második világháború. Magyarország a német elvárások ellenére fegyveres semlegességet jelentett be, sőt támogatva a lengyel ellenállást , a közös lengyel-magyar határon mintegy 140 ezer menekült lelt új otthonra hazánkban. A rólunk kialakított szövetséges vagy csatlós képbe az 1941. júniusáig következetesen betartott fegyveres semlegesség nem fért bele. Teleki még tovább kívánt lépni. 1939 nyarától egy emigráns kormány megalakításán fáradozott, s 1940 márciusában 5 millió dollárt utalt át az Egyesült Államokba e célra. Júniusra azonban a terv lekerült a napirendről. A furcsa háború után Hitler elfoglalta Nyugat-Európát, s Telekit az az elgondolás marasztalta Magyarországon, hogy távozása esetén a németeket teljesen kiszolgáló szélsőjobboldali kurzus juthat hatalomra, és eltűnne az az erő, amely őket eddig féken tartotta. Másrészt 1940