Rónai Egon

Húzós 2

 | 2014  | MAGYAR nyelvű

Tavaly ősszel jelent meg az ATV műsorából összeállított első kötet, amelynek sikere adta az ötletet a folytatáshoz. Az újabb kötet harminc interjúalanya beszél szakmáról, magánéletről. Még a húzós kérdések elől sem térnek ki. Farkas Bertalan, aki pórul járt a rendszerváltással. Lengyel László nem érti, néhányan a tanítványai közül hogyan váltak gazemberekké. Romsics Ignác szerint az ország szétesése Trianon nélkül is megtörtént volna. Szörényi Levente azért nem politizál, mert a politikusok otthagyják az embereket a  csatamezőn. Kemény Dénes megérti, hogy a meccs után a kabinos is tudja, mit kellett volna másként csinálni a medencében. Grecsó Krisztián, ha a városból hazamegy, földesurakat lát, és kisemmizetteket, megalázottakat. Földes László Hobó csak azért is József Attilát és Adyt játszik, és nem szelídül meg. Kovács Kati szurkol a fiataloknak, és tudja már, mi a titok. Stohl András, az egykori ,,nyolckeres" bandatag az önismeretről is mesél, arról, színészként hogyan lett jobb. Havas Henrik betegségről, tehetségről beszél, és arról, írónak jobb lett volna. Szász János a holokauszt máig élő, családokba beivódó emlékezetéről szól. Frei Tamás szerint a magyar újságírók gyávák, de az országról ő sem forgatna filmet. Mérő László Orbán felépített, tudatos dühéről, a magyar nép semmit sem jelentő állandó panaszkodásáról beszél. Vidnyánszky Attila a színpadon is, a való életben is hősöket keres. Bajor Imre utolsó interjújában poénokat ígér...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2590513 / 8111483

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 690 Ft

A termék megvásárlásával

169 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor