Dilaudid

"Dé rákiáltott: Ha ellenkezel, ellöklek. Lökj el. Oxigénhiánytól dobogott a szívünk, a megsűrűsödött levegő rájuk borult, mint egy súlyos halászháló. A férfi végre felocsúdott, hátrált. Bocsáss meg, már nem tudom mit beszélek. De emlékezz! Az enyém voltál, meztelenül voltál az enyém. Nem tagadhatod meg tőlem, amit most kérek. Magadat sem tagadtad meg. Ezt most megtagadom. Ha nagyon kérlek Hiába. Ha esküszöm, hogy halogatni fogom az utolsó pillanatig? Honnan tudhatnád, melyik az utolsó pillanat? Lulónál pontosan tudtam. Mert megmondták. De neked ki mondja meg? Akár te is. Tiltja az esküm. Dé ismét felcsattant, de már fáradt volt. Hülye vagy. Már mondtad egyszer.
Leültek, talán tíz percig hallgattak, azután Dé felállt, mintha szédült volna, tekintetével az előszoba ajtaját kereste, s megindult"