Indián mesék

Ezra Pound az "amerikai Ovidiusnak" nevezte a nyelvészként és amatőr antropológusként ismertté vált Jaime de Angulót. A szerző a kaliforniai pit river törzsnél töltött negyven év tapasztalatából merítve alkotta meg a fikciónak, folklórnak, fantasztikus történeteknek, tréfáknak, ünnepek rítusainak és kalandoknak ezt a különös ötvözetét: az Indián meséket. A történeteket eredetileg saját gyermekei szórakoztatására írta, szabadon kölcsönözve a.pit, valamint a miwok, a pomo és a karok törzs világából. Az olvasó a kezében tartja Medve Apa, Antilop Anya és Róka Fiúcska, no és persze Prérifarkas Apó kalandjait egy olyan korból, amikor az emberek és az állatok még nem szakadtak el egymástól. A szerző elsősorban nem antropológiai hűségre törekedett az indián mesék átültetésekor - bár ezt is megteszi -, hanem egy mágikus világot hozott létre, amelyet a mesemondás ereje táplál. Jaime de Angulo nem fest romantikus és idealizált képet az indiánok életéről. Az általa ábrázolt játékos és fantáziadús világ szelleméhez híven de Angulo a következőket javasolja az olvasóknak: "Ha azon kapjátok magatokat, hogy nem tudjátok a választ, és valamilyen gépies magyarázatot kerestek, akkor találjatok ki egyet. Ha valamilyen következetlenségre vagy csodás valószerűtlenségre bukkantok, jusson eszetekbe, amit a hajdani indíánok mondtak: "Így szokták elmondani ezt a mesét. Nem én találtam ki!" Jaime de Angulo 1887-ben született Párizsban. Tizennyolc éves korában kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol az első években segédmunkásként dolgozott egy nyugat-amerikai nagybirtokon. Később orvosnak tanult a Johns Hopkins Egyetemen, és az Egészségügyi Alakulatban szolgált az első világháborúban. Több évtizedet töltött a Csendes-óceán partvidékén élő indián törzseknél, ahol az antropológustól az orvosságos emberig sokféle "hivatást" űzött. 1950-ben halt meg Berkeley-ben.