Faber vagy az elveszett évek

Faber vagy az elvesztett évek nehezen indul meg, tizennégy húsz-harminclapos megkezdés után. Műveiben nincsenek esetlegességek és hozzávetőlegességek. Mindennek úgy kell történni, ahogy történt. Múltból és hagyományból, környezetből és ősöktől jönnek az emberek, sorsuk determinált, saját energiáiktól és az őket magába ölelő társadalom erőitől. Alakjai háromdimenziósok és mégis valami rejtelem ködlik mögöttük, melynek megoldását sejtjük, de nem akarjuk tudni. Művei kivétel nélkül erkölcsösek. Nem köznapiasan azok, nem szemérmesek, egyáltalában nem kerülik a lelkiek nuditását sem. Az a nagy erkölcs lengi át őket, mely megnyilvánulásaiban más és más korban és népfajnál másnak látszik, de alapjában mégis egy és örökkévaló. Az az erkölcs, mely napot és csillagokat mozgat. Szigorú nagy törvény, világtörvény. Ezt az erkölcsöt kell szolgálni engedelmes türelemmel. Az erkölcs világa komor világ. Jakob Wassermannál nem kacagnak az emberek, mosolyra is csak ritkán derülnek. Megszállt emberek. Megváltást keresnek, kompromisszumot kötnek. Meglakolnak. Kiégnek. Boldogtalanok. Jakob Wassermann művei erkölcsösek? Nagyon erkölcstelenek, mert pesszimisztikusak. (Mohácsi Jenő)