James Lovelock

Gaia halványuló arca - Utolsó figyelmeztetés

ÚJ POLIHISZTOR

akadémiai kiadó zrt.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  208 oldal

Libri Antikvárium
A szerző, James Lovelock extravagáns ökológus, jelenleg független tudós, kutató, eredeti végzettségét tekintve kémikus (később orvosi PhD-t szerzett). Vizsgálódásai középpontjában az emberi tevékenység által kiváltott, globális ökológiai változások állnak. Egy általa feltalált műszer, az elektronbefogási detektor (ECD) alapvetően változtatta meg a környezetről való gondolkodásunkat. Az 1960-as évek elején részt vett a marsi életet vizsgáló NASA-programban. Ekkor fogalmazta meg az ún. Gaia-elméletet vagy Gaia-hipotézist (Gaia a Földet megtestesítő istennő a görög mitológiában), amely szerint a földi élő és élettelen világ egyetlen önszabályozó rendszert alkot. Szenvedélyes hangon, esszéisztikus stílusban megírt, számos meghökkentő elgondolást tartalmazó könyvei világszerte jelentős visszhangot váltottak ki. Ezekben többek között szembeszáll a közvéleményt és a politikai szférát jelentős mértékben meghatározó zöld gondolat több alaptételével is. A jelen kötet mintegy összegzését jelenti eddigi munkásságának, a Gaia-elmélet tömör összefoglalását nyújtva.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 500 Ft

A termék megvásárlásával

950 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14 x 20 cm
Kiadó akadémiai kiadó zrt.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:208
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Sorozat ÚJ POLIHISZTOR
FordítóBarna László
ISBN9789630589239
Árukód6327740 / 5326912

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 500 Ft

A termék megvásárlásával

950 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Han Kang: Görög leckékHan Kang: Görög leckék