J. K. Rowling

Harry Potter és a bölcsek köve - 1. könyv

HARRY POTTER

animus kiadó  | 2024  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  287 oldal

A Harry Potterről szóló, hétkötetesre tervezett regényfolyam első része. A könyvben megismerkedhetünk többek között a Roxfort varázslóiskolával, Harryvel, a varázslópalántával, és tanúi lehetünk csodálatosan izgalmas kalandjainak. "Harry Potter kisfiú, történetünk kezdetén 11 éves, valamint varázsló is, talán a leghatalmasabb varázsló, a kiválasztott, aki meg tud küzdeni a gonosz erőivel, erről azonban fogalma sincs. (..) Harry aztán egy napon levelet kap, pontosabban néhány tízezer levelet, a biztonság kedvéért, mivel a nagybácsi elkobzós kedve magasra hág, amelyből megtudja, hogy a következő szemesztert Roxfortban kezdheti, a világ legnevesebb bentlakásos varázslóiskolájában, amely nem kis mértékben hasonlít a brit iskolarendszer hírhedett public schooljaira, talán attól eltekintve, hogy koedukált. Harry, a kifosztott árva ekkor belép abba a világba, amelyhez szülei is tartoztak, hogy megküzdjön azzal a Ki-Ne-Mondd-A-Nevét sötét erővel, amely árvává tette. Harry kiválasztott, homlokán a jegy, de egyben közönséges nebuló is, akinek minden kiválasztottsága ellenére fel kell mutatnia valamit, esetünkben kiemelkedő sportteljesítményt és kellő csapatszellemet, hogy elnyerje az egyszerű diáktársat megillető tiszteletet, és megússza valahogy a vizsgáit. A Gonosz Erőt nem könnyű legyőzni, de egy elitiskola hierarchiájában kiküzdeni valami helyet, főként, ha az alsóbbrendű muglik között nevelkedett az ember, és mit sem tud a magasabb bűbájról, az még nehezebb. Több tucatnyi sajtótermék próbált már magyarázatot találni Harry Potter sikerére. Kezdjük talán azzal, hogy a könyv jó, szellemes, technikás, sodorja az olvasót, és ez elmondható a magyar kiadásról is, amely eltalálta a helyes középutat a máris nemzetközi kultusz tárgyát alkotó invenciók (Muggle: a tökfej normális világ, Quidditsch: a nagy nemzeti varázsló sport) túlzott magyarítása és elvtelen átvétele között." Babarczi Eszter, MagyarNarancs, 2000
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 4 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó animus kiadó
Kiadás éve2024
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:287
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly384 gr
Sorozat HARRY POTTER
FordítóTóth Tamás Boldizsár
FormátumA 5 210 X 148
ISBN9789636140533
Árukód2158250 / 1035192

Vásárlói értékelések, vélemények

(49 vélemény)
Badacsonyi Nóra
2000. 06. 23.

Én megvettem és el is olvastam mind két részét.(Mivel a harmadik sajnos még nem jelent meg)Egy néha izgalmas néha nevetséges részeket tartalmaz.Én ezt a könyvet csak kítünőre tudom osztályozni....

Rencsényi Dávid
2000. 06. 28.

Szerintem szuper könyv!! Hatost adtam volna rá, csak nem lehet.

Tegzes Gabi
2000. 07. 19.

Szerintem nagyon-nagyon jó könyv. vicces, aranyos, és nem lehet letenni. Mindenkinek ajánlom, kortól függetlenül!

Mérő Mátyás
2000. 07. 31.

Nagyszerű könyv... és nem csak gyerekeknek. Lebilincselő, izgalmas, de - bármennyire is groteszkül hangzik egy varázslómeséről - egyben jól megkutatott, sok elemében az alkímia, az okkult tudományok alapos ismeretéről tanúskodó könyv. Nem tudtam letenni... Az eredeti tele van jobbnál-jobb szójátékokkal, ami sokrétegűvé teszi a könyvet. (Az itt szereplő fordításról nem tudok nyilatkozni, mert azt nem olvastam, nem tudom, mennyire sikerült a szójátékokat áttenni, de akikkel beszéltem a fordítást olvasók közül, mind elragadtatva nyilatkoztak...) A történetnek igenis komoly, humanista filozófiája van, és jól szintetizálja a fantáziát és a realitást. Mindenkinek merem ajánlani, főleg a cinikusoknak, illúzióikat vesztetteknek, és azoknak, akik megmosolyogják az úgynevezett 'gyermekkönyveket'...

Tejfel -
2000. 08. 17.

Az elso kotet tobb forulatot tartalmazott, s nem hagyta egyszer sem leulni a figyelmet. Picit szerintem gyengebbre sikeredett.

Reichenberger Dániel
2000. 08. 26.

Szerintem nagyon jó könyv. Nekem ez a két könyv a legkedvesebb. Minden fejezet igen izgalmas. Kedvenc részem az Edevis tükre. Kedvenc szereplőm: Ron, mert nagyon vicces. Rowling fantáziája tökéletes. Nap mint nap várom a harmadik rész megjelenését. Szívesen leveleznék Harry Potter rajongókkal.

Bereczky Nikolett
2000. 10. 13.

Nagyon jó!!!Mostmár 4-szer kiolvastam.A többi része...az annyira jó,hogy nem lehet elmondani.Mindenkinek ajánlom!

Bogdán András
2000. 10. 23.

Ez a legkirályabb könyv! Mindenkinek mondom, hogy az új könyv, vagyis az ötödik címe okt. 18-án lett bejelentve. AZ új címe: Harry Potter és a főnix rendje Írjatok! zobbo@mail.datanet.hu

Bogdán András
2000. 10. 28.

Megalakult a honlapom! www.tar.hu/skeach

Desert Fox
2000. 12. 03.

Nem igaz, hogy ez gyerek-sorozat!!! Én már 46 éves vagyok és ilyen jó könyveket még nem olvastam!!! Bevallom, amikor megjelent az első Harry Potter könyv, valamiféle mű-hisztériára gyanakodtam. Aztán a gyerekeim miatt megvettem - vonakodva - a Bölcsek Kövé-t... Belelapoztam otthon és míg ki nem olvastam (2nap) teljesen használhatatlanná váltam!!!... Viharos gyorsasággal megvettem a két másik könyvet is és azokkal is 2-2 nap alatt "végeztem"... Imádom Harry Pottert és lelkesen várom a további kalandjait. Nagyon várom a 4. kötetet és már azon aggódom, hogyan is lesz, ha azt is kiolvastam?!... Mindenesetre, már begyűjtöttem minden Harry Potter képet és információt az internetről és készítem a weblapomat ebben a témában!!! Erről jut eszembe: a magyar nyelvű könyvekben miért nem lettek berakva Maria GrandPré illusztrációi?!... Nekem nagyon hiányzanak a képek! Ti nem így vagytok vele?...

Rrróka Rrr
2000. 12. 08.

Üdvözlet! Nem csak gyerekkönyv ez biztos. Én és a barátaim már jól túlvagyunk a 23éven (néhány hónappal) de nagyon tetszett nekünk mind a 3 könyv! Örültem neki, hogy a könyvek egyre vastagabbak és egyre szórakoztatóbbak lettek! Ez az új rész pedig issszonyú vastag és eddig nagyon izgi, bár még az elején járok. Üzenem annak a 46 éves illetőnek aki a Harry Potter honlapot csinálja, hogy szíves örömest segítünk neki! Hajrá Harry! Üdv: rrróka

Horváth Edina
2000. 12. 21.

Nagyon ritkán olvasok, de ez a könyv nagyon lekötötte a figyelmemet. Rettentően tetszik, hogy egy olyan világot hasonlít össze a valósággal az író, amely mindenkiben csak képzelet és fantáziaként él. Szórakoztató és fantáziadús az összes kötet, ami eddig megjelent. Nagyon várom a folytatást.

Hárs Nóra
2001. 02. 18.

Most olvastam ki az első kötetet. Nagyon jó volt. Ajánlom mindenkinek. Tőlem a nagymamám is elkérte. Nekem (a történeten kívül) az tetszett benne, hogy van három szinte teljesen különböző gyerek akik igaz barátok.Az is jó volt benne, hogy váratlan fordulat következett be a végén. Ezt úgy értem, hogy nem tudod az elejétől fogva mi lesz a vége (pl.: sejthejthettük, hogy Piton gonosz és összeszövetkezett Tudodkivel). Egy nap alatt 200 oldalt olvastam ki egyszerre megállás nélkül. Röviden: A LEGKLASSZABB KÖNYV AMIT VALAHA OLVASTAM!!!

Szigetvári Fanni
2001. 03. 14.

Ez a legjobb könyv,amit valaha is olvastam. Remélem nagyon hamar megjelenik a következő kötet.

Vida Norbert
2001. 04. 17.

3 nap alatt kiolvastam! Más ugyanilyen hosszú könyvet 3 hét alatt se olvasok ki!!!

Petard Petronius
2001. 04. 17.

Közepes, olvastam már jobbat is.

* Tisa
2001. 04. 17.

Munkámból kifolyólag könyvekkel foglalkozom és gyakran látogatok ide. Annyi jót olvastam és hallottam a könyvről, hogy el kellett olvasnom. Még most is úgy érzem magam, mint akit elvarázsoltak! Sürgősen be kell szereznem a többi részt is, mielőtt elvonási tüneteim lesznek!

Molnár György
2001. 04. 25.

Na én ezt a könyvet egyáltalán nem olvasnám ki. Nem a gyerekes témája miatt, hanem amiatt a hülye imádat miatt, amit azok adnak a könyvnek akik olvasták. Nem tetszik.

* Eszter
2001. 05. 14.

Eleinte nagyon utáltam mert,mindenki erről áradozott, aztán a legjobb barátnőm rávett, hogy olvassam el .Jó mondam de ha rossz nem olvasom tovább.3nap núlva már az anyukámnak volt belőle elege ugyais ennyi idő alatt kiolvastam az első két kötetet,és církuszoltam a harmadikért.

Taxon Béla
2001. 06. 07.

Egy nap alatt olvastam ki az 5. kötetet! Nem tudtam abbahagyni!

Gaál Szabolcs
2001. 06. 07.

Monár Györgynek, és minden kritikusnak: Én is így voltam vele amíg meg nem kaptam s barátomtól születésnapomra. Az elsőfejezet után nem tudtam letenni. Olvassátok el. Tetszeni fog. Egy jó tanács: ne higgy az előítéleteknek!

Pusztai Tímea
2001. 06. 10.

Szerintem a Harry Potter a legjobb könyv a világon!két hét alatt kiolvastam mind a 4 kötetét!Akinek nem tetszik az azért lehet,mert még nem olvasta!

Tóth Emese
2001. 06. 20.

Szerintem csodálatos könyv.Most olvastam ki újra az első részt, mert az tetszik a legjobban. A kedvenc szereplőm Ron, de szeretem Harryt, Hermionét és Hagridot is. Azt viszont sajnálom, hogy csak jövő évben jelenik meg a következő rész.Mit olvassak addig?

Varga Eszter
2001. 06. 25.

Én csak annyit tudok hozzáfűzni: Ez a legjobb könyv amit életemben olvastam! (Na és persze az összes Harry Potter kötet amit eddig olvastam !)

Juhász Zsombor
2001. 07. 06.

Szerintem ez a világ legjobb könyve.Nekem az egészköny egy nagy élmény volt,és persze a másik 3 könyv is.

Sárga Rózsa
2001. 07. 30.

Ez egy nagyon jó könyv. Nem értem, hogy tudtam meg lennei ezelőtt olvasás nélkül. Legelőször a barátom bírt rá,hogy lapozzak bele azt gondoltam magamban :oké a suliban elkezdem és ott hon kidobom a szemétbe. DE NEM így történt végül végig olvastam 2 nap alatt kész csodának számít 12 éves korban amikor ha egy könyvet beviszel az osztályba kiröhögnek és azt kérdezik, hogy: Miért nem játszol inkább Play Stationon.

Kis Anna
2001. 09. 02.

Az első részben az nagyon jó,amikor a Sötét nagyúr meggöli H.P. szüleit.A könyvben sok az izgalom,de a legjobb az amikor Vodemortról tudunk meg sokat.

Nagy Anita
2001. 10. 04.

Szerintem nagyon-nagyon-nagyon jó ez a könyv.Amikor még nem olvastam a Harry Potter-t nem szerettem annyira olvasni,de ezután.... Egyszóval MARHA JÓ KÖNYV!!!!

Módos Gergely
2001. 10. 09.

Michael Ende Fantáziája nem halt meg! Joanna és Harry megmentette. Azt hiszem mondhatjuk, hogy a műfaj újjászületett. Sokan fogják utánozni őt és remélem lesznek olyanok is akik igazán hozzá tudnak még tenni valamit - beleértve saját magát is. Az érzésiemet nehéz megfogalmaznom. Talán így: mikor egész napi fárasztó munka után egy nagy pohár vizzel oltom szomjamat, s közben ezt gondolom: "Hű ez nagyon hiányzott!" Alig várom, hogy a kislányaimmal is megoszthassam az élményeimet!

*b. Anna*
2001. 10. 09.

Nagyon szuper a könyv! Másfél hét alatt kiolvastam, és már az ötödikre vártam! Pedig előtte nem olvastam, sőt, kigúnyoltam azokat, akikről kiderült, a hétszáz oldalas negyedik részt olvassák! Még annyit tennék hozzá az előttem elmondottakhoz: Két féle ember létezik, aki olvasta a Harry Potter könyveket és szereti, és aki olvasni és szeretni fogja őket!

Köő Virág
2001. 10. 20.

Én a könyvre csillagos ötöst a dtam volna, de nem csak erre hanem az összesre!!!!Nekem az összes Harry Potter könyv nagyon,nagyon,nagyon,nagyon tetszet!!!!Nagyon ajánlom mindenkinek!!!!

Lázár Andrea
2001. 10. 21.

Tényleg nagyon szuper A HARRY POTTER sorozat.Nagyon megnyerte a tetszésemet.Ajánlom mindenkinek,kortól függetlenül!

Maczonka Mátyás Márton
2001. 11. 04.

Tisztelt Valaki! Én szerintem a könyv jó, teli van izgalom- mal,humorral.Egyébként én már mind a négy kötetet.Egyszóval:KIRÁLY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Buzási Richárd
2001. 11. 29.

Szerintem nagyon érdekes a könyv.Tele van fordulatokkal és izgalmas részekkel ezért adok neki 5 pontot.

Penderik Péter László
2001. 12. 03.

A könyvem (könyvsorozatom)! Már hatszor kiolvastam mind a négy részt és még mindig le tud kötni! Mielőtt kiolvastam volna, a kötelező olvasmányokon kívül nem olvastam semmit! De most már sokszor és rendszeresen olvasok! A Harry Potter a világ legeslegjobb könyve! Mindenkinek ajánlom!

Potter Jakab
2001. 12. 07.

Tök jó.

*p Júlia
2001. 12. 08.

KIIIIIIIRÁLY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ennél jobb könyvet még nem olvastam!!!!!

K. Juli
2001. 12. 08.

olvastam ennél jobbat is , de azert erdekel a film is.

Sz. Lilla
2001. 12. 11.

nagyon tetszik nekem! Coolllll!!!!!

Madar Dorottya
2002. 02. 25.

MARHA JÓ !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:-)

Stampf Romána
2002. 03. 16.

Ez a legjobb könyv a világon! Akárhányszor olvasom mindig újat találok benne.

Cho Chang
2002. 03. 20.

Nagyon jó, de szerintem a többi Harry Potter kötetnél nem jobb, és nem ez a legjobb rész.

Varga Robi
2002. 03. 23.

Ez a könyv morbid, unalmas és rossz.

Nagy Zoltán
2002. 04. 24.

Egyszerűen király

K. Attila
2002. 05. 04.

KIIIIIRRRRRRRRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁLLLLLLLLLLYYYYYYYYYY!!! A Film is nagyon tetszik

Fatér Fanni
2002. 05. 27.

Nekem annyira tetszik az összes kötet, hogy megvettük anyával egy könyvesboltban.Aki azt merészeli állítani a könyvről, hogy ocsmány, azt azonnal fenékbe billentem!!!

Úr Bence
2002. 05. 28.

Tényleg csak 9-12 éveseknek, de azért tetszett.

Szabó Diána
2002. 06. 16.

Egyszerűen király a Harry Potter!!! Még soha nem olvastam ehhez fogható csodálatos történetet, és remélem aki eddig ki nem állhatta hozzálát mielőbb a 4 kötetnek!

Elek Zoltán
2002. 07. 02.

Eleinte utáltam, de mivel akkora volt a felhajtás körülötte megnéztem a filmet. 1 fél hónap alatt megszereztem az öszes könyvet(a kviddics évszázadait és a másikat még nem. Már vagy 10-szer olvastam.

Arusso Strequilen
2002. 07. 08.

Mind a 2 elég gyatra...

Berecz Alice Orsolya
2002. 07. 08.

Nagyon tetszett. Egy délután alatt végigolvastam -még amikor először megjelent-, aztán rögtön rohantam a második kötetért!!! Azoknak, akik a filmet látták: a könyv jobb!

Arusso Strequilen
2002. 07. 08.

Nem egy fullcool könyv, eléggé felejthető...inkább iszok egy sört...

Amanda G
2002. 07. 11.

Szerintem mindegyik nagyon jó! Én mind a 4 könyvet már többször olvastam, és nagyon tetszik. Másnak persze más a véleménye. Épp a napokban vettem meg a 2. könyv angol verzóját és az is jó.

Obi-wan Kenobi
2002. 07. 16.

Hát... Nem is tudom mit mondjak. Jó könyv, de nem a legjobb. Már olvastam mind a 4 kötetet, és tetszettek, de ahogy elolvastam a Gyűrűk Urát megváltozott a véleményem. Szerintem a Gy.U. 1000szer jobb!! A HP egy kicsit gyerekes. (ezt mind a 4 kötetre értem)

Szakál Brigitta
2002. 07. 19.

SIRÁLY volt !!!! A film is ISTENI !!!!!!!

Vona Beáta
2002. 09. 11.

Srácok, ha valaki letehetetlen könyvet keres, akkor megtalálta. Mind a négyet olvastam, és egyiket se bírtam letenni. Ez a J. K. Rowling nevezetű hölgy aztán tudja, hogyan kell jó könyvet írni!

Karai Sándor
2002. 09. 23.

Nem hiszem, hogy elsősorban az én korosztályomnak írodott, de nekem bejött. Mindenkinek ajánlom, aki szereti az érdekes, mulatságos, izgalmas meséket. Talán e könyv több is, mint egy mese...érdemes elolvasni.

Gyüre Aliz
2002. 11. 02.

Szuper a könyv, egy nap alatt kiolvastam. Másoknak is ajánlom.

Bohner BÍborka
2003. 02. 18.

ez a könyv nagyon jó. Még anya is kiolvasta. Nem hittem volna soha, hogy létezik ilyen jó olvasmány.

- Zsófi
2003. 03. 13.

Ez egy csodálatos könyv! Jobbat még nem olvastam. Bárki, aki elolvassa, megérti, miért mondtam mindezt.

P. A.
2003. 04. 22.

Ennél jobbat el sem lehet képzelni! Vagyis lehet: Az azkaban foglyát! :)

Kalauz Barbara
2003. 05. 24.

Én imádom Harry Pottert.Megvan mind a négy könyv.Nagyon szeretem, és ajánlom minazoknak akik egy kis "varázslatra" vágynak.

Kincs Dalma
2003. 06. 01.

csodálatos és varázslatos mind a négy kőtet. és remélem leszmégregény.

Találd Ki
2003. 06. 23.

Nagyon jó! Az ötödik is, de sajnos az angol, így nem értek még mindent belőle. De amit értek, az alapján jó.

- Sanya
2003. 06. 26.

príma könyv.

P Luca
2003. 06. 26.

Itt van a hirtelen leforditott valtozatom, elnezest, ha nem eleg magyaros, csak segiteni probalok... Harry Potter elkezdi vegre az otodik evet a Boszorkany -es Varazslokepzo iskolaban, Roxfortban. Nem ugy, mint a tobbi iskolas, Harry sosem elvezi a nyari szunetet, de ez a nyar meg annal is rosszabb, mint az eddigiek voltak. Dursley-ek mint mindig, megkeseritik az eletet, de meg a legjobb baratai -Ron es Hermione- is ugy tunik, elhanyagoljak ot. Harrynek betelt a pohar. Azon kezd gondolkozni, hogy muszaj valamit tennie, barmit, csak megvaltoztassa a helyzetet, amikor ez a nyari szunet hirtelen dramai modon er veget. Amit Harry iden felfedez a Roxfortban, a feje tetejere allitja az egesz vilagot... Ez a lebilincseloen felvillanyozo uj novella, tele ketsegekkel, titkokkal es -termeszetesen- varazslattal, az osszehasonlithatatlan J. K. Rowling-tol.

- Sanya
2003. 06. 26.

Számora ez volt a legyengébb a sorozatból,de ez is egy csúcskategóriájú könyv.

Fd Dfs
2003. 06. 27.

ßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßßá

Fazekas Hanna
2003. 07. 09.

Azért az első kötethez írok véleményt, mert ez a kezdete ennek az egész Csodának, de igazából alig tudnék választani, melyik a legjobb az - eddig itthon megjelent - négy rész közül. Az én kedvencem talán a harmadik, de mivel a különböző részek annyira kapcsolódnak egymáshoz, tényleg nehéz választani. Így ezzel a bejegyzéssel nem csak a Bölcsek Kövére gondolok, hanem az egész Harry Potter jelenségre. Tényleg ez a legjobb szó rá: csodálatos. El sem tudod képzelni, amíg nem olvastad. Én sem tudtam, mi lehet annyira jó benne (ez még három éve volt), amikor az ismerőseim ajánlották. Aztán elolvastam az elsőt. Aztán a másodikat, a harmadikat, a negyediket... Az ötödiket nemrég szereztem meg angolul és alig várom, hogy elolvassam, de remélem, a magyar kiadás is mielőbb megérkezik. Szerintem a Harry Potter nem csak a gyerekeknek való, de egy biztos: annyira senki sem tudja majd élvezni, mint a gyerekek (a tinédzserkorosztály PONT ÚGY, mint a kisebbek, talán még jobban is, mert jobban értik), hiszen az egész sorozat valamit életre kelt a gyerekkorból, minden kötetet áthat az az érzés, hogy gyerekként minden megtörténhet az emberrel és tényleg nincs fontosabb, mint a szeretet, a barátság, a nevetés.. Örülök, hogy sok felnőtt is van még, akit meg tud érinteni Harry Potter világa, jó lenne, ha mindannyian el tudnánk merülni benne és nem együtt sietni ezzel a rohanó valósággal. Néha jó egy kicsit megállni és elgondolkodni, mi is az, ami igazán fontos.

Kovács Alida
2003. 07. 15.

Sok emberrel találkoztam már, akiknek Harry Potter világa nem mondott semmit, vagy épp merő hülyeségnek tartotta. De szerintem ez a könyv a legcsodálatosabb történet. Valami kis melegség önti el az embert, valami olyan amit a mai világ már rég elfeledett.Nagyon szomorú, ha olyanokkal találkozol aki úgy ítél valamiről, hogy nem is ismeri.

Cz K
2003. 12. 16.

Én egy hosszabb betegség kapcsán közelebbi ismeretségbe kerültem a Harry Potter 4 kötetével,kb 2 évvel ezelőtt. Akkor 19 éves voltam.A mostohatesóm keltette fel az érdeklődésemet,hogy ez milyen jó könyv. Én meg kiröhögtem,hogy mesekönyvet olvas. Aztán elkezdett a csapból is Harry Potter folyni... Bevallom kiváncsi lettem. Elolvastam és a sztori nagyon tetszik. Egyszerre mese,kalandregény,és tele van érzelmi töltettel.Nekem a harmadik rész a kedvencem,a 4. résztől kicsit megilyedtem. De szuper, bárki olvassa el még ha titokban akkor is!

Zalavári Anna
2004. 04. 11.

Minden Harry Potter könyv elnyerte a tetszésemet. Hogy miért? Nem csak azért mert izgalmas, hanem azért mert nem tudtam abbahagyni az olvasását. Bár, a legelejüket kicsit untam, de utána...! Khm! Nagyon meg- tetszett. Szinte mindig arról beszéltünk, és további információkért mindent megtettünk hogy tudjunk mindent a következő könyvről.

Raistlin Lánya
2004. 11. 02.

Az első rész még az ifjabbaknak szól, de mégsem gyerekesen szájbarágós-izgalmas, érdekes, érzelmes. KÖTELEZŐ OLVASMÁNY

Mészáros Vivien
2004. 11. 16.

Szerintem a könyv 2-ik része sokkal izgalmasabb,igaz szerintem az első rész filmváltozata rosszabb, mint a könyv!!

Cocó Macska
2004. 11. 29.

Nem szeretek olvasni ezét ez a véleményem. Sajnos ez a kötelező olvasmány.

Taki Wanda
2004. 12. 04.

Szerintem szerencsés az akinél ez a kötelező olvasmány. Én imádom és nagyon jó lenne, ha a Légy jó mindhalálig helyett a Harry Pottert kellene olvasnom.

Soós Bettina
2004. 12. 15.

Jó lenne, ha ez lenne a kötelező a suliban!

T. Camilla
2004. 12. 19.

Szerintem ez egy fantasztikus könyv amely egy fantasztikus világba kalauzolja el az olvasóit. Hiba lenne nem elolvasni. Ez egy másik világ, amely megelevenedik amikor akönyvet a kezünkbe vesszük. Sajnálhatja az, aki még nem ismeri ezt a világot...

Csizmadia Melitta
2004. 12. 20.

nekem nagyon tetszett. igaz voltak benne kicsit ijesztő dolgok de azért nagyon jó volt.sajnos még nem olvastam és még nem láttam a 2 3 4 és az 5.részt sem. csak az 1, de remélem karácsonyra megkapom.

Csizmadia Melitta
2004. 12. 20.

nekem nagyon tetszett. igaz voltak benne kicsit ijesztő dolgok de azért nagyon jó volt.sajnos még nem olvastam és még nem láttam a 2 3 4 és az 5.részt sem. csak az 1, de remélem karácsonyra megkapom.

Koppány Katalin
2004. 12. 23.

Nagyon tetszett a könyv is és a film is. Még csak az első és a második kötetet olvastam, de ezek nagyon tetszettek!

Nagy Pisti
2005. 01. 11.

Nem a legjobb például ennél a 4 sokkaal jobb. VÁROM NYGAON A 6.

Dósa Tamás
2005. 01. 12.

a könyvet nem olvastam de a film jo lett nem vagyok mániákus hanem én vagyok voldemort azaz tudod ki

Szarvas Katalin
2005. 02. 01.

Szerintem azértjó ez a könyv mert izgalmas,érdekes és még sorolhatnám.Sosem lehet megunni.

Hüvelyk Matyi
2005. 04. 23.

Mindenhová vittem magammal! Ajánlom mindenkinek, aki szereti a varázslatot! (Aki nem szereti annak is ajánlom!) :)

M. Szimonetta
2005. 07. 18.

Ez egy nagyon jó és izgalmas könyv. MINDENKINEK AJÁNLOM,MÉG AKI UTÁL OLVASNI ANNAK IS.

Napraforgó Napraforgó
2005. 10. 15.

Szerintem nagyon jó, és persze a többi része is szuper. Érdemes elolvasni

Napraforgó Napraforgó
2005. 10. 15.

Szerintem nagyon jó, és persze a többi részei is szuper. Érdemes elolvasni

Nagy Hchc
2006. 03. 04.

Az interneten nem lehet elolvasni a könyvet??

Harry Potter
2006. 03. 25.

Engem előszőr zavart a nagy felhajtás körülötte,de amikor elolvastam már le se bírtam tenni. Szerintem a témája egyáltalán nem gyerekes. Az nagy baj,ha valakirből már kihalt minden gyermetegség!!!! Azok ne is olvassák el ezt a könyvet!!!!

Noname Annonymus
2006. 05. 06.

Ha elvégeztem az egyetemet, és találok egy jó állást: veszek egy nagy birtokot erdővel, és fölépítetem a Roxfort másolatát, ahová 11-17 éves gyerekek fonak jánri nyári táborba, ahol varázsolni tanulnak, és más izgalmas programokban vesznek részt, majd a nyár végén kapnak egy varázslástani bizonyítványt.

Ipacs Diána
2006. 09. 28.

Nem a legjobb könyv a Harry Potter sorozatból!! Elolvasni azért érdemes, mert a többi alapozója. Viszont a 3, 4, 5, 6. könyv FERGETEGES. Ipacs Diána, 10 éves

Pék Zsanett
2007. 02. 21.

A saját kategóriájában nem csak a legjobb könyv a világon , de csodálatos is.

Bakonyi Dóra
2007. 07. 25.

Ez volt az a könyv, ami miatt megszerettem olvasni. Azóta tiszta könyvmániás lettem, folyton a könyvesboltban vagyok és veszem a könyveket. Persze az évek folyamán egyre izgalmasabb és jobb lett a többi Potter sorozat.

Kocsis Eszter
2008. 03. 15.

Ez azért jó,mert itt indul el minden.Szerintem ezt volt a legnehezebb megírni.

Bachman Krisztina
2008. 03. 29.

Az összes kötet nagyon tetszett ez is de filmmel együtt és játékkal igazán teljes az egyész!Harry 4 ever!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Zoltán
2008. 05. 09.

Azért jó könyv mert pont azok közé tartozik amit ha el kezd az ember olvasni le se tudja tenni mindg van benne vanlami fordulat és nem unalmas a könyv!

kismaka
2008. 09. 02.

HP maraton első kötetéről csak annyit tok mondani, hogy mihelyt vége jöhet a következő, és ahányszor elolvasom, mindig el kell olvasnom a többit is

lujzi
2009. 01. 08.

Valahogy mintha több kviddics kéne, és nagyon bírom, hogy az ikrek Ront folyamatosan piszkálják, Harryért meg mindig kiállnak, kedvesek vele, bátoratják, bíztatják, ez első olvasásra annyira nem is tűnt fel, most sokadjára meg már ezért is tudom imádni őket.

Szárnyaló Halál
2009. 03. 12.

Lehet nem szeretni egy elragadó író és válságban élt anya első könyvét, melyben a mágia mindennapos?


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 4 990 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor