Tél a hegyekben

"... derűsen és alázatosan meg akarom vallani neked, hogy megváltoztam: öreg voltam, szikkadt és merev; de a hegyek megváltoztattak, meg a tenger, meg az, hogy olyan meredek az út fel Llancrwysbe, meg Gareth és a mama, meg Madog és a Gwilym Csiroki, meg a bozontos Mario, meg Rhiannon, akiért majd elepedtem, meg te, akiért nemcsak majd elepedek, de akit szeretek is, meg Ivo és Gito. Más emberré tettek. Nem vagyok okosabb, mint amikor tavaly októberben leszálltam a vonatról, de sokkal bölcsebb vagyok, és egy kicsit bátrabb meg sokkal-sokkal szabadabb.
Fogadd hát áldásomat mindezekért. Fogadd, és sugározd ki magadból a téged körülvevő életbe, mert nincsenek szépen, gondosan kitűzött határvonalak, hogy hol végződik a mások élete, és hol kezdődsz te magad. Most pedig, mivel elálmosodtam a levélírásban, meg a kezem is görcsöt kapott tőle, megyek, és lefekszem aludni még egy kicsit, amíg nem kell indulnom a munkába - idétlen, szomorú, vitéz, reménytelen, gépies munkátlan munkámba, aminél fontosabbat mégsem tehetnék. Legföljebb, ha téged szerethetnélek."
A regény második felében írja le ezt az önvallomást Roger Furnivall, a Londonból a walesi hegyek közé csöppent filológus, a Tél a hegyekben főhőse. Roger Furnivall itt, távol eddigi életétől, érkezett el végre önmagának megértéséhez és az emberekkel való igaz kapcsolathoz - a "dühös fiatalból" a mai angol szellemi porond egyik legokosabb és legszínvonalasabb elméjévé fejlődött John Wain pedig ezzel a regényével érkezett eddigi szépírói pályájának csúcsára.