Börtön virága és más elbeszélések - Jókai Mór munkái 112.

Aki elolvasta a Félistenek bolondságai, a Kertészgazdászati jegyzetek, a Csigák regénye, a Véres kenyér című hosszabb-rövidebb műveket vagy éppenséggel kötetünk címadó regényét, óhatatlanul szükségét érzi, hogy tovahessentse azt a közkeletű tévképzetet, amely úgy ábrázolja ,Jókai Mórt, mint valami nefelejcskék szemű, fehér szakállú, álmatag bácsikát, jámbor öregapót, aki andalító dajkameséket duruzsol az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc bukása után a vereségtől bénult, fájdalomtól elcsüggedt, a múltszépítés mákonya után sóvárgó nemzedékek fülébe... Nos, nem. Aki elfogulatlanul közelíti meg az életművet, egyre világosabban észleli: Jókai nem adagolt hasist vagy másféle drogot - a művészet vegytiszta gyógyszerével csillapította a szégyen és megalázottság kínjait, orvosolta a lélek sebeit, a nemzettudat sérelmeit, ahogy lelkiismerete parancsolta; ezért bukkan föl oly sokszor munkásságában a szabadságharc meg a Bach-korszak emléke. Megható és jellemző, hogy erről szól a legutolsó alkotása, a hattyúdala, a Börtön virága is.