De kár megvénülni!

",,Először azt a címet akartam adni ennek az izének (mely, fájdalom! rámnézve nem regény), hogy egy becsületes ember gonosztettei. Mert hát énaz vagyok: becsületes ember; egyéb címem sincs: se tisztelt hazafi, se szeretettpolgártárs, se elismert szakférfiú.Csak becsületes ember: minden pontban; még a pontok pontjában is.Mustrája vagyok a férjeknek, annyira, hogy azt beszélik rólam, hogy hameghalok, porrá égetnek, s mint Artemízia királyné tett Mauzolusz királlyal,italba keverik hamvaimat, s úgy adogatnak be, de nem a nőknek,hanem a férjeknek, mint óvó-szérumot a hűtlenség baktériumai ellen.És ez nem is lett volna rossz regénycím: egy becsületes embernek agonosztettei. Hanem hát ez mégis nagyon hasonlít a sviháksághoz, egyneme a hetvenkedésnek: virtuskodás olyannal, ami nincs. Sohasem szerettema dicsekedést. Mit dicsekedjem a bűnömmel? Elég, ha a feleségemígy szólít, hogy te bűnöm!Inkább választottam ezt a címet ...De kár megvénülni! Ezzel aztánbe van ismerve, hogy vén vagyok.Biz az vagyok. Az ötvenediket járom.De hogyha összeszedem magamat, ha a szerpántot jól megszorítoma derekamon, a szakállamat odáig, ameddig bicolor lett, kiborotválom,senki sem mond többnek negyvennyolcnál. Ebben is megmaradok állhatatosannegyvennyolcasnak.Csak annak a melanogénnek ne volna olyan penetráns szekfűszegbűze, mely három lépésről elárulja, hogy az ember a haját védelmezi!Hát én bizony nem tagadhatom, hogy a porosz háborúban már hadnagyvoltam: vitézségi érmet is hoztam haza magammal. Annak is uráttudom adni, hogy hogyan szereztem...""