Ébredj,magyar! - Versek Trianon árnyékában

A magyar költészet mindig is együtt lélegzett a történelemmel. Mert mitől lett halhatatlan Bornemisza Siralmas énnéköm című versének Vajon s mikor lészönjó Budában lakásom? szívettépő jajongása a törökvész korából, Szenczi Molnár keserves sóhaja az O, én édes hazám, te szép Magyarország Mindennemő dolgod már kész nyomorúság sorainak fájdalmával, a Rákóczi-nóta zokogó lamentációja a csapások nem szűnő soráról, hogy Jaj, régi szép magyar nép, Az ellenség téged miképp szaggat és tép, Mire jutott állapotod, romlandó cserép Szegény magyar nép!? De hát ilyen korszakvers a Himnusz és a Szózat is a zivataros évszázadokat felidéző, önemésztően vívódó vagy biztató kiáltásaikkal. S ilyen - más előjellel - a legtündöklőbb, a Nemzeti dal, a szabadság esküje 1848 fergeteges tavaszából; Ady gyötrelmes panasza a Ne tiporjatok rajta nagyon! fohászával, mikor a Háborút, a Rémet, a nemzetvesztők bűnét hozza fel mentséget keresve a vesztes háború utáni várható csapásokra. Az ország "rémes végzetét" visszhangoztathatja majd Radnóti is, letörten jajongva a Töredékben. Mind-mind a nemzetet megrázó érzelmek messze zengő lenyomatai ezek a költők lelkében, kimondva mindnyájunk helyett a másképpen kimondhatatlant! Ezek sorába illeszkedik a Trianon is. Juhász Gyula Trianon című verse 1927 június 4-én jelent meg és követte több mint száz. A Trianon olyan korszakvers, amilyen csak nagy történelmi sorsfordulók után szakad fel a költők lelkében...