K Srí Dhammánanda

Miként éljünk Félelem és aggodalom nélkül

kelemen kiadó  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  298 oldal

A könyv első kiadása 1967-ben jelent meg, ám olyan kereslet mutatkozott iránta, hogy azóta nem kevesebb, mint hat további kiadást élt meg. Méltató és köszönő levelek özönlöttek a szerzőhöz a világ minden részéről. A könyv pozitív fogadtatása részben annak volt köszönhető, hogy egyszerű nyelvezettel, nagyravágyás nélkül íródott, és mert fő céljául azt tűzte ki, hogy az életet ne csupán buddhista nézőpontból tárja elénk, hanem más vallások és nagy gondolkodók nézeteit is bemutassa. Elsősorban azért Íródott, hogy megnyugvást és enyhülést adjon az embereknek, akiknek nagy szükségük van az iránymutatásra a modern civilizáció vad bonyolultságában. A mostani bővített kiadás az örök érvényű kérdések mellett korunk aktuális problémáival is foglalkozik. A mű gyakorlati és humanista nézőpontból kísérli meg a problémák tárgyalását. Ennek érdekében rengeteg idézet, anekdota, szellemes mondás, tanmese és más egyéb történet került a szövegbe, hogy segítsen megmutatni, miként gondolkodtak a bölcsek az emberi létezésről az idők folyamán. Őszintén reméljük, hogy e könyv inspirációt és reményt ad mindenki számára, aki cinizmus nélkül, hittel olvassa sorait.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 802 Ft

A termék megvásárlásával

280 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kelemen kiadó
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:298
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly490 gr
FordítóLehóczki Anett
ISBN9789630682107
Árukód2206712 / 1062557

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 802 Ft

A termék megvásárlásával

280 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Guinness World Records 2025Guinness World Records 2025