Kaláka - Kányádi - Verseskötet CD melléklettel

K a l á k a K á n y á d i Köszöntő 1981 márciusában Csíkszeredában muzsikáltunk. Varga Vili színész barátunk közreműködésével három előadást tartottunk egy este, a Művelődési Házban, ami persze nem azonos a maival - annak helyén akkor még fenyőfák álltak. Pesti gyerekek lévén akkor éreztük át először, mit is jelent számunkra Erdélv. Persze tudtuk, hol van, voltunk itt a szüleinkkel kirándulni kiskorunkban, no meg tanultunk az iskolában történelmet és irodalmat... de hogy annyira vagyunk Budapesttől, mint München, és itt mindenki magyarul beszél, és hogy mi és ők, azaz mi egy nép vagyunk, ezt akkor éltük át igazán ...s arra sem voltunk felkészülve, hogy kenyérrel és sóval várjanak a hágónál, hogy huszonnégy esti koncertet tartunk tizenegy nap alatt, hogy ott álla közönség a terem szélén, és nem tudjuk abbahagyni a koncertet, és utána beszélgetések, barátkozások és a szeretet mindenféle megnyilvánulása... Szóval a csíkszeredai koncert után Ferencz S. István meghívott egy kis beszélgetésre, ismerkedésre. Egyszer csak azt mondta: ezt kellene nektek elénekelni, és feltette a lemezjátszóra Kánvádi Sándor kislemezét, amin az Elveszett követ című versét mondja. A felvétel óriási hatással volt ránk. Ismertük Sándor bácsi nevét, egyik másik kötetét, de akkor még nem volt Kánvádi-nótánk. Ott, a lemez meghallgatása után lett világos, hogy nekünk Kánvádi-verseket kell énekelnünk, otthon és itt is, hisz ezentúl ide is úgy fogunk jönni rendszeresen, mint Szegedre, Egerbe, Debrecenbe, Sopronba vagy a Vajdaságba, ahová 1974 óta járunk. Aztán kissé másképp alakult - mármint az erdélyi koncertezés -, mert az F,lveszett követ-et 1982- ben Kolozsváron, az akkor még meglévő konzulátuson ugyan elénekeltük, de 1990-ig többé nem sikerült eljutnunk ide, fajtánk távoli tájaira. A Kánvádi-dalok szépen szaporodtak. Később megismerkedtünk Sándor bácsival, utaztunk ide- oda együtt, élveztük történeteit, versmondását, büszkék voltunk rá, és büszkék vagyunk arra is, amit rólunk írt, hogy „kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, ťszív némaságraŤ született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti ťeredeti dallamotŤ ". Kedves Sándor bácsi, hetvenötödik születésnapodra most ezzel a gyűjteménnyel és - remélem - benne néhány eredeti dallammal kívánunk jó egészséget „a közelgő öregséghez" és fiatalos alkotókedvet valamennyiünk örömére és lelki gazdagodására. Isten éltessen! Glytt2G.S Ua122Pt K a L á k a K á n y á d i A vers az, amit mondani kell Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben - mint a háborus történetek katonája a még föl nem robbant gránátot -, ijedtemben visszadobtam: - Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers? - A vers az - kapaszkodott tekintetembe bátorításért - amit mondani kell. Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve. O egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen. A vers az, amit mondani kell. Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg. Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét. Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna. Mintha Petőfi Sándor űlt volna be közénk. A vers az, amit mondani kell. Kánvádi Sándor