A taigetosztól az esélyegyenlőségig

A könyv, amit az Olvasó a "kezében tart", s amibe talán már bele is lapozott, alighanem a legfontosabb írásművek egyike, ami hosszú évek óta Magyarországon megjelent. Szakkönyv a javából - de sokkal több is annál. Tárgya jószerint körülhatá-rolhatatlan. Ugyanarról szól, amiről a világirodalom legnagyobb remekművei: az emberről. Az ember sorsának - születése körülményeiből, környezete adottságaiból, az őt körülvevő társadalom értékvilágából óhatatlanul következő és bárki máséval összehasonlíthatatlan - alakulásáról. Azon belül hangsúlyozottan a sérült ember és közvetlen környezete, a sérült em-ber és a társadalom kapcsolatáról. Mindenekelőtt az ő, a sérült ember szemszögéből. És az ő emberi szükségleteit figyelembe véve. Azaz egy olyan kérdéshalmazról, amelynek kezelése a mindenkori jelen és a mindenkori társadalom gondolkodásmódjának függvénye. S amelynek megoldása vagy megoldatlansága itt és most - Magyarországon, a huszonegyedik század elején; a közös európai kultúra határvidékén; egy politikai rendszer-váltás, társadalmi szemléletváltás, ki tudja, meddig húzódó korszakhatárán - az ország értékvilágának hűséges képe is. A könyv különleges értéke, hogy ennek az értékvilágnak a gazdagítását szolgálja. Tudatosan vállalt témája valamennyi -jogi, intézményi, pedagógiai -vonatkozásának ismertetésével. S minden szavával arra törekszik, hogy a szeretet értékrendjét érvényesítve hatástalanítsa azt a szemléletet, amely mindmáig képtelen volt megteremteni és intézményesíteni az egészséges és sérült emberek gyümölcsöző együttélésének társadalmi és anyagi előfeltételeit. Hadd legyek elfogult: talán azért áll hozzám olyan közel ez a könyv - közelebb, mint akárhány irodalmi remekmű -, mert szakkönyv létére is egyértelműen és félreérthetetlenül szól mindannyiunkhoz. Mert mint egy tükörben ismerjük fel benne önmagunkat. A kép, amit felismerünk, korántsem hízelgő. De hiteles. Egyvalamit sugall, de azt parancsoló erővel: rajtunk múlik, a jóakaratunkon, hogy az a kép megváltozzék. S hitelét veszítse. Göncz Árpád