Kardos Gábor  |  Dr. Lattmann Tamás

Nemzetközi jog

ELTE JOGI KARI TANKÖNYVEK

elte eötvös kiadó kft.  | 2015  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  497 oldal

Ez a tankönyv a politológiát, a nemzetközi kapcsolatokat, a biztonság- és védelempolitikát, valamint a hadtudományt hallgatók részére készült. Tehát az olyan tudományterületeket tanulmányozók számára, amelyek jobb megértéséhez a nemzetközi közjoggal is komolyan foglalkozni kell. Közös ezekben a tudományokban, hogy hallgatóiknak a nemzetközi jog bizonyos technikai kérdései, mint például a belső jog és a nemzetközi jog viszonya, talán kevésbé érdekesek, mint a jövendő jogászok számára, ugyanakkor a politikai problémák, például az erőszak tilalmával összefüggő kérdések, nagyon is fontosak. Ez a megfontolás erősen befolyásolta a kötet belső arányait, csakúgy, mint az államközi konfliktusok szempontjából jelentős és egyúttal gyorsan fejlődő területek - ilyen például az emberi jogok és a kisebbségi jogok nemzetközi védelme, a környezet megóvására vonatkozó nemzetközi jogi normák vagy az államfelelősség - részletes kifejtése. Természetesen a nemzetközi kapcsolatok intézése szempontjából fontos kérdések, mint például a nemzetközi szerződések joga vagy a diplomáciai és a konzuli kapcsolatok joga szintén kellő terjedelmet kaptak. Így a kötet a jogi oktatásban is hasznosítható.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 987 Ft

A termék megvásárlásával

498 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó elte eötvös kiadó kft.
Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:497
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly844 gr
Sorozat ELTE JOGI KARI TANKÖNYVEK
IllusztrációFEKETE-FEHÉR ÁBRÁKKAL
ISBN9789633120224
Árukód2215629 / 1071383

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 987 Ft

A termék megvásárlásával

498 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Guinness World Records 2025Guinness World Records 2025