Ballada a néma férfiakról

1912-ben lát napvilágot két elbeszélésgyűjteménye is, a Ballada a néma férfiakról és az Esik a hó, melyek már elárulják elbeszélő prózájának azokat a jellemzőit, melyek későbbi rövidprózai és hosszabb lélegzetű narratív alkotásaira is érvényesek lesznek. A fantasztikus, az álomszerű, a képzeletbeli, egyszóval a virtuális világok reprezentációja határozza meg e szövegeket, miközben - ahogy a szerzőről Babits megjegyezte - "Karinthynál a képzelet nem érzéki, hanem intellektuális" (Babits Mihály). Az álom és a fantasztikum nyugtalanító megvilágításba helyezi az ismerős, a megszokott (ébrenléti) világot is, sőt kétséget vet annak jelenlétszerű, valóságos létmódjára. Az intellektuális prózához vonzódó Karinthyt éppen a logikát, a kauzalitást, a tér s az idő törvényeit megbontó, azokat a fikció, az illúzió gyanújába keverő lehetetlen foglalkoztatja számos írásában. (Bónus Tibor)