Kerényi Attila

Tájvédelem

pedellus tankönyvkiadó  | 2007  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  184 oldal

"Célunk, hogy megállítsuk az európai tájak, illetve a hozzájuk kapcsolódó kultúrális és geológiai örökség lerombolását, megőrizzük a tájak egyediségét és szépségét."(Pán-európai biológiai és tájdiverzitás-stratégia 1996–2016) A geográfusképzés hazai megalapításával egy időben merült fel az igény a tájföldrajzi és tájökológiai alapokra épülő tájvédelmi szakirányú képzés beindítására. Ez a geográfusképzés egyik szakirányaként már a szakalapításkor megjelent, s azóta több évfolyam szerzett olyan geográfus diplomát, amelyben a tájvédő szakirányt is feltüntették. A képzés fő irányának megfelelően a környezetvédelmi kurzusok, a tájökológia, a tájvédelem és a tájtervezés tantárgyak a szakképzés gerincét adják. Ezek közül korábban elkészültek a környezetvédelmi tankönyvek és jegyzetek (Általános környezetvédelem, Európa természet- és környezetvédelme, Környezetvédelmi elvek a gyakorlatban), továbbá megjelent a Tájökológia című egyetemi jegyzet s az ehhez kapcsolódó Tájökológiai szöveggyűjtemény. Az egymásra épülést szem előtt tartva most a Tájvédelem című szakkönyv kiadására kerül sor, amely tankönyvként is szolgál. A kötet oly módon épül fel, hogy röviden feleleveníti a legfontosabb tájföldrajzi és tájökológiai alapismereteket, és ezekből vezeti le a tájvédelmi alkalmazás alapelveit, s fogalmazza meg az ezzel kapcsolatos gyakorlati teendőket. Korábbi könyveinkhez hasonlóan most is törekszünk arra, hogy kapcsolatot teremtsünk a tudományos ismeretek és a tájvédelem jogi intézményrendszere, valamint a tájakkal kapcsolatos átfogó programok között. E munkával párhuzamosan elkészültek az új típusú, lépcsőzetes felsőoktatási képzési szintek tantervei (BSc és MSc). Ezek megfelelő szakirányaiban a korábbihoz képest nagyobb óraszámban oktatjuk a tájvédelmet. Könyvünk a tantárgy legalapvetőbb ismeretanyagát foglalja magában. Mindezek mellett a kötet a tanárképzést, sőt a tanár-továbbképzést is szolgálja, hiszen a tájvédelem ma már a földrajztanárok képzésében is fontos szerepet játszik, ugyanakkor a tíz évvel ezelőtt, vagy annál korábban végzett tanárok nem hallgattak ilyen kurzust. Hazánk 2005-ben aláírta az Európai Tájegyezményt, s ez – többek között – feladatul rótta ránk a tájjal kapcsolatos ismeretek oktatását iskolarendszerünk minden szintjén. Nem kétséges, hogy a témakör a földrajz tantárgyhoz illeszkedik legjobban, ugyanakkor e kötetben hangsúlyos szerepet töltenek be a táj élő rendszerei, így az a biológiatanárok figyelmébe is ajánlható.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó pedellus tankönyvkiadó
Kiadás éve2007
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:184
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly300 gr
IllusztrációSZÍNES KÉPEKKEL, ÁBRÁKKAL
ISBN9789639612549
Árukód2211515 / 1067638

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Apám szerintNáray Tamás: Apám szerint