Karesz, aki Miklós

"Kertész Éva elbeszélő művészetét a realitáson kívül a tisztaság és a józanság jellemzi. Az írónő szellemiségét az ítélet, az erkölcs és az igazság kérdésköreinek kutatásával lehet legjobban megközelíteni.Mocsár Gáborné Fehérvári JuditTizenéves fiú baktat Budapest utcáin. Arcát ugyan nem látom, hiszen csak elképzelteti velem a szerző, de minden bizonnyal koránál idősebbnek látszhat. Az átélt szörnyűségek, a nélkülözés hetei, hónapjai nyomot kellett, hagyjanak rajta. Már nincs lövöldözés, az ostromnak vége, de vetkőztető bandák támadásától még tartani lehet... Mi történik a béke első napjaiban, hogyan alakul a továbbiakban Karesz élete? - ezt megtudhatjuk ebből a könyvből. És ennél jóval többet is. Az író ugyanis úgy beszéli el a történéseket, hogy érezheti a történelem levegőjét az is, aki csak hallomásból ismeri a múltat. Aki, ha nem a felmenőitől, akkor az iskolában tudja meg, hogy például származás szerint s egyéb kategóriák alapján miképpen különböztették meg az embereket, ezzel nagymértékben határozva sorsukról. Vagy aki a napi politikai értékelések közben kapja fejét ide is, oda is, mert korántsem egyértelmű, egybehangzó a mögöttünk hagyott évtizedek (évszázad) megítélése. Arról az időszakról van szó, melynek nagyobb részét a hosszú alárendeltségünk, a Szovjetuniótól való függésünk határozta meg, s amelynek végével, huszonöt évvel ezelőtt - rendszerváltoztatás néven - lehetőség nyílt értelmes szövetségi együttműködésben alakítani sorsunkat. Nyilvánvaló, hogy a ma élők, az újabb generációk a különböző ismereteik, a rájuk hagyományozott emléktár, s az egyénileg - kritikával vagy a nélkül ?- átvett információk alapján értékelik majd ezt az olvasmányt is. Hét évtizeddel ezelőttről indul a regény, mely egy ember (illetve a vele élők) sorsán át vállalkozott bemutatni - érzékeltetni - a napjainkig tartó viszontagságos időszakot. Éspedig úgy, hogy írója erről a világról, a változásokról meglevő, természetesen a mából visszatekintve kialakított véleményét is beleszőtte: a narrátor közvetítésével, illetve a főhős gondolatain, szavain, naplóján keresztül. Miklós, akin valamikor rajta maradt a Karesz név, nagy utat járt be, amilyet végül is az élet kínált mindegyikünknek; ő naiv bizakodásával, sokat váró hittel kezdte, aztán a valóságot fokozatosan megismerve jutott el a legőszintébb szembenézésig önmagával. Aminek részeként már csupán röpke gondolat, hogy esetleg a családját elhagyó apjával akarja magyarázni saját jelleme némely gyengeségét. Hiszen érzi, tudja: mindazért, ami vele történt, már elsősorban saját maga felelősségét kell éreznie. Mint ahogy mindnyájunknak részt kell vállalnunk abból, ami tágabb méretekben, a mi támogatásunkkal vagy éppen ellenkezésünk ellenére létrejött, megszületik. Könyvajánlóhoz valók az ilyen mondatok: Vajon mi tesz erőssé, s mi miatt leszünk, maradunk gyöngék? Vannak-e céljaink, szenvedélyeink; és kikbe, mibe vagyunk szerelmesek a nekünk rendelt életidőben? Mire, mivel és mi úton, módon használnak ki/fel bennünket; milyenek is vagyunk, mint egyének, mint nagyobb közösségek tagjai? Támaszkodhatunk-e egymásra, amikor kell; s vajon ellent tudunk-e állni a legrosszabb feltörő ösztönöknek? - Mindezek erre a műre is érvényesek; a benne foglaltak segítenek, hogy az érvényes válaszokat - ha nem is egészen újat jelentő tanulságként, ámde tapasztalatainkat, világszemléletünket megerősítően - meg tudjuk fogalmazni. Regényével Kertész Éva hozzájárul ahhoz, hogy képesek legyünk jobban értelmezni világunkat. Írásával, annak indulati töltetével is bizonyítani tudja a jövőért érzett személyes felelősségét; vágyát a jobb egyéni és társadalmi közérzetért, a megosztottság mérsékléséért. Egyebek közt éppen azzal is, hogy rámutat az önzésre, a másokat letaposók céltudatos manővereire, féktelenségére. Karesz már megtette, amit neki egyénileg kellett: értékelte életét, elképzeléseit, tetteit, orvosi hivatását, a sporttal egybenövő szenvedélyét, a társadalommal kapcsolatos és a magánéletében megszenvedett csalódásait is. Ne vonjuk meg tőle együttérzésünket, hiszen nem is lehet - története elválaszthatatlan mindnyájunkétól.Tomor GáborBudapest, 2014. június 30."