Kevélység - A létezés szenvedélye

Kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, jóra való restség - ez a hét kifejezés a bűnök egész univerzumát foglalja össze. A hét főbűnre az ókori világban a gonosz megtestesüléseként tekintettek, a zsidó-keresztény kultúrkörben pedig az erkölcstelenség megfékezésének egyik főpilléreként kapott kiemelt szerepet. Mit mondanak ezek a kifejezések napjainkban? Mi maradt meg egykori végzetes és veszedelmes természetükből? Vajon szerepet kapnak-e korunk társadalmában is, vagy netán már elavultnak számítanak egy olyan világban, ahol ,,minden elmegy", ahol már minden határt megszegtünk. Feleleveníthetők és újraértelmezhetők, netán beépíthetők a pszichológiába és a pszichoanalitikus terápiákba? Egy biztos: vétekről és bűnről lehet időszerűen beszélni. Ebben az új sorozatban hét tudós kutat az újabb válaszok után. A főbűnöket egészen szokatlan, mai szemlélettel vizsgálják, amely már távol áll attól a vallásos hagyománytól, amelyben eredetileg megformálódtak. Korszerűen, inkább kiállhatatlan szenvedélyként értelmezik őket. A hozzájuk való viszony az emberiség azon képességét fejezi ki, amellyel különbséget tesz jó és rossz között. Beszél, anélkül, hogy másokra figyelne, és mindig igaza van: nagyképű. Megvan a pénze és a hatalma, azt akarja, hogy minden tőle induljon ki: öntelt. Gyönyörű és elérhetetlen, minden mozdulatában saját testére összpontosít: hiú. A kevélység a bűnök eredete: talajából táplálkozik a többi bűn, melyek mind ennek különböző formái. A kevélység ugyanakkor a csúcspontja és a betetőzése is ugyanennek a sornak: a bűnök királynője. Tehát ha a többi mind hiányozna, ha egy ember élete egészében erényes, sőt tökéletesen erkölcsös lenne, és a gőg koronázna meg ennyi erényt, akkor az önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy rontó árnyékkal beborítva, megsemmisítse ezt az életet. A gőg egymagában, lévén a bűnök legsúlyosabbika, képes kárhozatra rendelni az embert. Eredet és csúcspont.