Mikszáth Kálmán

Kísértet Lublón és más elbeszélések

 | 2014  | MAGYAR nyelvű

A kisregény alapja egy 18. században közismert népmonda, melyet a korban többen rögzítettek. Először Jósika Miklós használta fel a történetet Második Rákóczi Ferenc című regényében. A csodatörténet egy másik feljegyzője Vilsinszky Ferenc - derül ki Mikszáth írásából -, aki a hivatalos jegyzőkönyveket és kihallgatásokat is csatolta feljegyzéséhez a Liber Actorumban, amelyet abban az időben a lublói levéltárban őriztek. A legenda egy variációja Bél Mátyás nevéhez fűződik, aki Prodromus című művében örökítette meg azt. A Mikszáth-féle kisregény utóbbi kettőre hivatkozik. A történet szerint az 1718. február 28-án elhunyt Kaszparek Mihály kísértete visszajár Lublóra és környékére, ahol rémtetteket visz véghez. Hogy ennek véget vessenek, a holttestet exhumálják, és máglyán égetik el, ám ez sem bizonyul hatásosnak, csak magukra haragítják a szellemet. Egy boszorkány tanácsára Kaszparek özvegyét kolostorba viszik, házát pedig a földdel teszik egyenlővé, a kísértet azonban újra fel-felbukkan. Valójában azonban a szepességi polgárokat, a sztarosztát, a rendőrfőnököt és a többieket is elvakítja a kísértet-história, készpénznek veszik a nem létezőt. Ebből adódóan nem látják a valóságot, melyre Strang titkos ügynök derít fényt, amikor leleplezi a pénzhamisító Csernyiczky Mihályt, aki kivégzése napján árulja el magát: ő járt Lublón a halott Kaszparek képében.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 690 Ft

A termék megvásárlásával

69 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2579879 / 8111029

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 690 Ft

A termék megvásárlásával

69 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Guinness World Records 2025Guinness World Records 2025