Az országépítő

Kós Károly századunk magyar művelődéstörténetének egyik kimagasló alakja: építész, festő, grafikus, író és könyvkiadó. 1924-ben ő lapította meg az erdélyi írók önálló kiadóját, az Erdélyi Szépmíves Céhet, melynek megszűnéséig igazgatója volt. 1934-ben jelent meg legjelentősebb szépprózai munkája, az István királyról szóló Az országépítő című történelmi regénye.

István király története mindig is szimbolikus erővel bírt: a semmiből országot építő erőskezű uralkodót vagy a szent királyt, a keresztény hit elkötelezett meghonosítóját egyaránt beleláthatta alakjába az utókor. Kós Károly István király tragédiáját látja elsősorban: István emberi-uralkodói tragédiája, hogy szent küldetése, a magyar állam megteremtése, a nemzet egységesítése érdekében e kötelesség áldozatává vált. A fiatal férfi apja és főként anyja akarata által vezetve, nevelve, természetes vágyait, ösztöneit legyűrve vállalja a keresztény királyságot, az erős kézzel való uralkodást. Megtagadja érzelmeit és a boldogtalan politikai házasságot választja, megtagadja családi, vérségi kötöttségeit, s a német lovagokra támaszkodik, megtagadja szelíd természetét, s könyörtelenül számol le ellene lázadó rokonaival, régi barátaival. Az uralkodás erkölcsét kényszerül viselni, s nem léphet le a maga választotta, s maga építette útról.

Kós prózája magába olvasztva a székely népballadák stílusvilágát, a magyar irodalomban páratlan módon, sűrített, szaggatott mondatokban, képszerűen idézi fel a pogányságból a kereszténységbe átlépő Magyarország érdességét, forrongó hangulatát.