Kosáry Domokos

Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába - I. Általános rész 3. Megyei levéltárak és forrásközlések

osiris kiadó kft.  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  708 oldal

A jelen könyv, melynek kiadását a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatótanácsa tette lehetővé, ideiglenes bevezetőként csatlakozik 1825-nél az ugyanezen intézet által megkezdett, teljes Magyar Történeti Bibliográfiához, melynek első - részben már megjelent - kötetei az 1825-1867 közti időszakra vonatkozó, nyomtatott anyagot tartalmazzák. E bevezetés célja tehát az, hogy a mostani kötetben 1711-ig, egy készülő, második kötetben pedig 1711-1825-ig gyakorlati tájékozást nyújtson e korábbi századok anyagáról és hogy megkönnyítse mindazok munkáját, akik történetünk régebbi korszakainak forrásanyagában és irodalmában óhajtanak eligazodást szerezni. Ezzel történettudományunk haladását óhajtja szolgálni; hogy bibliográfiai útmutatásra mennyire szükségünk volt, azt már csak azért is fölösleges hangsúlyoznunk, mert hiányát mindnyájan, kutatók és hallgatók egyaránt, szinte napról-napra éreztük.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 731 Ft

A termék megvásárlásával

473 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó osiris kiadó kft.
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:708
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly1270 gr
ISBN9789633899717
Árukód2112390 / 1018458

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 731 Ft

A termék megvásárlásával

473 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor