Magyar szlengszótár

A magyar nyelv csodálatos gazdagsága és a magyarul beszélők nyelvi leleményessége - közkeletű idegen szóval: kreativitása - ámulatba ejtette a múltban is és ejti ma is a tollforgatókat, művészeket, tudósokat. Nemegyszer a fordítókat is zavarba hozza: az olyan apró árnyalatok, mint például az apa-atya, kutya-eb, megközelíthetetlenek az idegen ajkúak számára. Ilyen kreatív s más nyelvek számára szinte lefordíthatatlan világ a magyar szleng is. A régi káromkodásokból, cigány, jiddis, német jövevényszavakból s a határtalanul leleményes szólásokból kialakult sajátos nyelvi réteg - lásd a bevezető tanulmányt - olyan jelentéstartományokat hozott létre, amelyek a magyar anyanyelvű hallgatók számára tökéletes pontossággal jelzik a szlenget használó származását, társadalmi csoport(ok)hoz való tartozását, kulturális szintjét. Egy szlengkifejezést használó ember nemcsak a mondanivalóját fejezi ki egy-egy "beszólás"-sal, hanem társadalmi-kulturális helyzetét, divatosságát (vagy elavultságát), a hallgatójához való viszonyát is. Nagyon kevés más nyelv képes arra, hogy ennyi jelentésárnyalatot és mögöttes jelentést fejezzen ki egy-két szóval. Jól példázza mindezt az a sok balsikerű fordításkísérlet, amely a modern nyugati (többnyire angolszász) irodalmi alkotásokat, filmeket, színdarabokat próbálja meg élethűen átültetni az azokban használt szleng- és durva kifejezések erőszakos megmagyarításával. Az új szlengszótár nem csupán a nyelvtudósoknak, fordítóknak próbál segítséget nyújtani, s nem is arra készült, hogy a serdületlen nemzedékek élvezettel búvárkodjanak benne. A Kiadó felismerte, hogy ko- runkban a szleng mindennapi kommunikációnk nagyon fontos eszköze lett - de azt szeretné, ha a szlengben (is) beszélők tudatosan használnák a kifejezéseket. Akkor, amikor annak itt az ideje és helye. Amikor pedig nem, akkor viszont tudatosan kerülnék a kötetben szereplő szavakat.