Krúdy Gyula

Regények és nagyobb elbeszélések 11.

KRÚDY GYULA ÖSSZEGYŰJTÖTT

pesti kalligram kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  462 oldal

Összkiadásunk 19. kötetében öt Krúdy-próza lát napvilágot, melyek közül kettő eléggé ismeretlen még a tájékozott olvasók számára is. Az ismertebb regények történelmi tényekre alapozódnak. A Jockey Club a szerencsétlen sorsú, Magyarországon mindig is nagy népszerűségű Rudolf trónörökös sorsát villantja fel egy fiktív elem, egy hasonmás személy történetbe iktatásával. A tatárjárás idején játszódó A templárius minden bizonnyal Krúdy legkegyetlenebb regénye. Úgy vélhetnénk, mindaz a szenvedés és rettenet, amelyről itt szó esik, a fantázia szülötte – mégis minden való igaz, nem az író mesélőkedvének leleménye ez a testi-lelki pusztuláskrónika. Derűsebb história a Primadonna, amely Pálmay Ilka népszínházi primadonna életútját meséli el (egyébként e kötet két másik regényében is előbukkan a színésznő alakja). A cigánypalatinus, és A költő és a leányzó két kevésbé ismert mű Krúdy szerteágazó munkásságában. Az utóbbi Prágában jelent meg folytatásokban, Magyarországon csak 1978-ban látott nyomdafestéket. Külön érdekessége ennek az öt prózának, hogy közülük négyben meglehetősen fontos színtérré válik a Margitsziget, Krúdy akkori állandó lakóhelye.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó pesti kalligram kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:462
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly610 gr
Sorozat KRÚDY GYULA ÖSSZEGYŰJTÖTT
ISBN9788081012983
Árukód2210865 / 1067071

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Guinness World Records 2025Guinness World Records 2025