Japán népmesék

Akár az aesopusi mesék ostor-suhintása, olyasféle a japán osztó igazságnak bambuszcsapása. Mély sebet nem okoz, de sajog, véreset nem vérzik, de fájóra dagad. Hol mosolyognak sorsukon, hol siránkoznak rajta és a magábaszállás megbánó könnyein a megnyugvás derűje szűrődik keresztül. És csapongva száll a néplélek rejtekessége és virulnak rikító hajtásai. Rizsesföldek ingoványain, tengerbe dülő dombok zöldellő lankáin állati szólások kurrognak és emberivé finomodik a hangjuk. Mert a végzetes Kárma egyaránt teljesedik állaton, emberen, növényen, virágon és állati lélek emberi testben magasztosodik, emberi lélek meg állati testben tisztul és bűnhődik. Szinte mosolyogva büntet és büntetve mosolyog. Egy-egy erkölcsi tanusággá, oktató példázattá válik minden egyes mese, mely a lélek megtisztulásához és az ősök igazi útjához, a testi és lelki tisztasághoz vezet. Virágszínné, virágillattá nemesedik minden egyes mese, harmatcseppek mosolyává, kékellő égboltozat örök derűjévé. (Kúnos Ignác)