Értékválság az építészetben és a modern szakralitás

Kunszt Györggyel tíz évvel ezelőtt ismerkedtem meg. Tudománylogikát és kutatásmódszertant adott elő a doktoranduszképzésen. Szorgalmasan látogattam az óráit, ahol hallgathattam egy kereső, szemlélődő, az életet teljességében látni akaró gondolkodót. Nagyon közel éreztem magamhoz. Több ponton találtam hasonlóságot érdeklődésünkben, ilyen volt a világproblémák iránti érzékenység, a művészet és a filozófia kapcsolata, vagy Kierkegaard. Kierkegaard kamaszkorom óta problémát jelent számomra: hogyan lehet elkülönítetten értelmezni az esztétikai létet az etikaitól és a vallásostól, és miért alacsonyabb rendű az esztétikai a többitől. Hiszen minden kérdésnek fölmerül az esztétikai vetülete, ami nélkül élvezhetetlen, sőt érthetetlen a lét. Az építészeti stúdium csak tovább mélyítette bennem a kétkedést. Egy dolgozatom után, amelyben a saját kutatásunkról kellett beszámolnunk, fellelkesülten megkeresett, s alaposabb megbeszélését kezdeményezte. Ettől kezdődött barátságunk. Végiggondoltan és koncentráltan fejezi ki magát, néha helyesbít egy-egy szóval, hogy pontosan azt az értelmet közvetítse a másik felé, amit ő gondolt. Lenyűgözően művelt, lelkesítően friss gondolkodású, aki minden új felé csillapíthatatlan kíváncsisággal fordul és megnyugtató, szelíd figyelemmel hallgat. Azt hiszem, megérezte bennem azt a vágyódást a tudás iránt, ami gyerekkoromtól fűtött, és azt a fajta riadtságot is, amit az előttem lévő út bizonytalansága okozott. Felajánlotta segítségét, hogy az engem foglalkoztató kérdésekről beszélget velem, elmélyítve és kitágítva gondolkodásomat. Most sem tudok megilletődöttség nélkül beszélni erről. Egyszerre éreztem felemelőnek és fojtogatónak is, hogy kiérdemeljem a rám szántfigyelmet. Sok mindenről beszélgettünk az évek során hosszabb-rövidebb szünetekkel. Éreztem, hogy hisz bennem, mégis meglepett, hogy engem kért föl a könyv előszavának megírására. Lévai-Kanyó Judit