Tuvudsz ivígy?

Az író ezúttal egészen más irányból közelít a gyerekek felé: a rövid írásokban nem nekik, hanem róluk szól, nem mesei fikciót teremt, hanem leírja, hogyan viselkednek a gyerekek különféle helyzetekben, hogyan reagálnak a világra, mi az, ami belőle fontos nekik. A legtöbb írás szereplői saját gyerekei, lánya és fia. Megkapóan szép történetek ezek, egyrészt líraiságuk, az apa-gyerek kapcsolat finom leírása (Szárnyas emberem), másrészt a gyermeki őszinteség, tisztaság, a gyermeki látásmód igazságának érzékeltetése miatt (Általános leszerelés). A gyerekek mindent meg tudnak magyarázni és mindenből játékot tudnak csinálni: a fél pár zoknik eltünéséért, a könyvek szamárfüleiért, az apa ráncaiért és ősz hajszálaiért a szamárfülező manót teszik felelőssé (Szamárfül). A Stregovác és a Csapda című írásokban óriási ellentét feszül a felnőttek és gyerekek szemléletmódja között, pontosabban azoké a felnőtteké között, akik elfelejtettek már játszani, nem tudják, hogy táltos paripán bárki száguldozhat ma is Az ő ellentéteikről szól a Százpettyes katica és a Tüskés varabin, melyek bebizonyítják, hogy nincsenek mindig pontos határvonalak valóság és mese között. A tizenhat rövid irás után egy-talán önéletrajzi indíttatású kisregény következik. A Veréb a Jézus szívében kamaszodó hőse cisztercita rend diákjaiként erősen zárt közösséget alkotnak. Közéjük érkezik új fiúként Veréb, aki kiállja a parasztgyereknek járó kegyetlenkedéseket, igazságtalanságokat, de hiába bántalmazzák őt testileg és lelkileg is, s hiába szeretne ő is a többiek közé kerülni, amikor világossá válik számára, hogy ez csak hazugságok és megalkuvások árán lehetséges, nemet mond.
A gyerekkorukat őrző, erre emlékeztető felnőtteknek különös élményt jelenthet a könyv.