Örkény István

A tizenkilencedik század írja Örkény István egy tájkép, középen házzal, a házon kéménnyel, melyből füst száll. Ezt érzelmileg alászínezhette a néző, de magyarázni csak egyféleképpen lehet. Ha azonban csak a füstcsóva marad a vásznon, akkor már neked kell hozzáépítened a többit. Hogy milyen lesz, nem tudom; csak egy bizonyos: nem lehet egyforma két ház, még az sem biztos, hogy ház lesz.
Hogyan jutott el ehhez az ars poeticához Örkény István, hogyan a művekhez, amelyek ebben a szellemben fogantak? ezt kutatja az első Örkény-monográfia. Lázár István az író vallomásaira, interjúkra, kritikákra építve és persze elsősorban magukra művekre nyomon követi azt az utat, amely a Tengertánc novelláitól az Egypercesek-ig vezet, a Voronyezs-től a Pisti a vérzivatarban-ig, a Házastársaktól a Rózsakiállítás-ig és olyan állomásai vannak, mint a Tóték, a Macskajáték, a Kulcskeresők, a Jeruzsálem hercegnője nagy novellái. Lázár István egyszerre elegáns és alapos monográfiájának külön érdeme, hogy munka közben még sűrűn beszélt Örkény Istvánnal, szövegébe beleszőtte magnetofonfelvételeit, amelyek sok újat mondanak az író életéről, gondolkodásmódjáról, műveiről.