Legát Tibor

Közlekedik a főváros

jószöveg műhely kft.  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  272 oldal

Amikor a Rákóczi úton megjelent a több mint húszméteres, bordó-csontszínben pompázó újdonság, összefutott a fél város, és arra gondolt, új fejezet kezdődik a villamosok történetében. Sokan azt hiszik, hogy a csepeli HÉV „lezárt ügy", de ez nem így van. Az eredeti elképzelések szerint a Kálvin téren lett volna az „igazi végállomása", és Szigetszentmiklóson át Ráckevéig közlekedik. A csuklós busz nem számított új találmánynak, de 1959-ben legfeljebb annyian ismerték Magyarországon, mint Elvis legújabb lemezét. És bár kezdetben a trolibuszvezető ugyanúgy szocreál ikonnak számított, mint az olvasztár, a traktoros vagy a gyapotszedő asszony, az újdonság varázsának megszűntével azt kellett tapasztalniuk az „egykori" hősöknek, hogy sokkal kevésbé becsülik őket, mint megérdemelnék. A metró megnyitásával joggal képzelhette az addig villamoson zötykölődő, buszon préselődő, fővárosi utas, hogy Budapesten beköszöntött az űrkorszak. Az új közlekedési eszköz olyannyira más minőséget jelentett, hogy eleinte sokkal inkább vásári látványosságnak tekintették, és nem annak, ami: hétköznapi használati tárgynak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó jószöveg műhely kft.
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:272
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly1070 gr
IllusztrációKÉPEKKEL
ISBN9789637052774
Árukód2196758 / 1049144

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor