Móricz Zsigmond

Légy jó mindhalálig

pályázatfigyelés kft  | 2021  | MAGYAR nyelvű

Elkezdődik a kihallgatás. Az igazságtalan, sokszor nevetséges vádak zuhataga között Misi már-már összeomlik. De amikor apját, az ácsot is felemlegetik rossz példaként, és a debreceni kollégiumi hagyományokra hivatkozva gonosztevőnek nevezik, kitör és kijelenti, hogy ő nem akar debreceni diák lenni tovább. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Egy kiváló író kiváló regénye. Nem tesz jót neki, hogy háziolvasmány, pedig Nyilas Misi példája nem is olyan távoli, ma is belerendül a világ, ha egy tiszta és becsületes gyermeknek csalódást okoz a felnőttek világa. Ez a csalódás és megrendült bizalom azonban újjáépíti a gyermeki lelket, s még ha - a szövegből kiérezhetően - nem is oldódik föl soha igazán, mégis új távlatokat nyit épp elkezdődött életében: az emberiség tanítója, a jóság apostola szeretne lenni, az édesanyjától kapott tanítást akarja továbbadni. Nemes cél, mely legalábbis Móricz esetében megvalósult. Ugyanis kitűnő irodalomtörténészeink szerint a mű életrajzi ihletésű. A szerző a kommün összeomlásakor a nemzeti katasztrófák után érzett mély válságát fejezte ki; fájdalmában, csalódottságában menekülésképpen írta meg saját életérzését gyermeki szívbe ágyazva.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 999 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó pályázatfigyelés kft
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub mobi
Formátum EPUB MOBI
Árukód2754135 / 8146066

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 999 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor